Herman
1 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Pálinkáért tankot vettek, kikiáltották a faluban a köztársaságot

V-102010 2 160 019
2020.03.25. 11:23
Kesztölcön Simonek Lukács bányász ‘56-ban kikiáltotta a köztársaságot. A Komárom megyei bányászfaluban a felkelők italért bartereztek maguknak tankot, felrobbantották a párttitkár házát, máglyát raktak munkásmozgalmi irodalomból, de legfontosabb a pálinkafőzés szabadsága volt. A Kesztölci Köztársaságot utólag a kommunista megtorlás kitalációjának hitték, de állambiztonsági dokumentumok tanúsítják, hogy a független Kesztölc néhány hétig valóban létezhetett.

1956. október 24-én robbanás rázta meg Kesztölcöt, valahogy éppen a párttitkár háza kapott léket. Két nappal később aztán Kain József bányász berúgta a községháza ajtaját, a kommunista címert a földhöz vágta, és elkiáltotta magát:

Elnök elvtárs, Kara elvtárs, kitört a forradalom! Erre már nem lesz többet szükség!

A Dorog alatti, szőlőjéről ismert faluban olyan komolyan vették a forradalmi önigazgatást, hogy kikiáltották a Kesztölci Külön-Köztársaságot. A rövid életű államocskáknak Magyarországon 1918-19-ben volt igazán szezonjuk, Kesztölcön azonban 1956-ban is saját államot csináltak a bányászok. A kesztölci köztársaság egyes beszámolók szerint még a Csehszlovákiához vagy az Amerikai Egyesült Államokhoz való csatlakozás lehetőségét is mérlegelte.

A komoly ‘56-os szervezkedés önmagában is különleges történetté teszi a kesztölcit, a köztársaságosdit azonban a közelmúltig puszta kitalációnak tartották. A téma kutatói, a kesztölci 1956-ról a résztvevőkkel interjúkat is készítő Barsi Szabó Gergely, valamint az egyik résztvevő unokájaként a történetről doktori disszertációt író Marek Viktor is arra jutott, hogy azt csak a forradalom utáni megtorlásban ötölték ki, hogy ezzel is súlyosbítják a cselekményt.

A politikai legenda-jelleg mellett szólt, hogy a kesztölci köztársaságról csak a megtorlások idejéből maradt fent nyilvános dokumentum. A Dunamente című járási lapban 1957. tavaszán jelent meg egy „Élt ötven napot – karcolatok a 'kesztölci köztársaság' történetéből” című kétrészes írás, ilyen részletekkel:

És a sok mihaszna tört-zúzott, lopott – írta a pártos elbeszélő. A kommunisták lakásait sorra feldúlták..., délután aztán sor került a „köztársaság” kikiáltására. (...) A 'hadsereg' mindenkit kényszeríteni akart arra, hogy meghallgassa a nagy világcsodáját.

A cikkeket az a Kara Imre párttitkár íratta, akinek felrobbantották a házát, és aki majd a szovjet csapatokkal tér vissza Kesztölcre. Ez alapján mindezt teljes kitalációnak lehetett gondolni. A korábbi kutatók azonban még nem ismerték azokat az ÁBTL-ben őrzött állambiztonsági aktákat, melyek arra utalnak, hogy a Kesztölci Köztársaságot valóban kikiáltották a forradalom alatt.

„Jelentem, hogy Simonek Lukács, kesztölci lakos az 1956. október 23- ellenforradalomba aktiv tevékenységet fejtett ki. Részt vett a helyi községi párttitkár lakásának felrobbantásában 1956 október 24-én, majd megalakította kesztölci külön-Köztársaságot amelynek tagjaiként válogatott fasisztákat, összeesküvőket választottak meg, a kesztölci lakosság tiltakozásának ellenére. Az esztergomi hadosztály és az Esztergomtábori honvéd egységtől nagymenyiségű fegyver felszerelést, lőszert hordtak össze Kesztölcre. Többek között lángszórójuk és harckocsijuk is volt. Ennek folytán rettegésben tartották nemcsak a község becsületes lakoságát, hanem a környező községek lakoságát is. Kesztölcön 19 kommonistáról halál-listát álitottak ki. Nem rajtuk múlott, hogy ezeket az elvtársakat kivégezni nem tudták. (...) Nem csoda, ugyanis Kesztölc mindég is fészke volt az ellenforradalomnak.”

A BM Komárom megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Alosztályának „Szigorúan titkos!” jelentésében Parádi Ferenc főhadnagy sajátos helyesírással vázolta fel a megtorlás alapjául szolgáló politikai koncepciót, sok mindent erősen felnagyítva – sem halállista nem volt valójában, sem „válogatott fasiszták” a faluban. A legtöbb állítás azonban nem volt teljesen légből kapott.

A hegyek között fekvő, szlovák többségű bányászfalu kifejezetten baloldalinak számított a Horthy-korban, néha még kismoszkvaként is emlegették. A bányászok Franciaországban ismerkedtek meg a szociáldemokrácia eszméivel, néhányan a spanyol polgárháborúban is részt vettek a köztársaságiak oldalán. A helyi többség 1945-ben felszabadítóként várta a szovjet csapatokat, akik azonban gyorsan lerombolták a nimbuszukat. A falu apraja-nagyját összeszedték és Piliscsévre deportálták, a férfiakat, több mint 400 embert málenkij robotra vitték. Felük soha nem tért vissza, Aki visszajöhetett, egy teljesen lerabolt világba érkezett, a felszabadítók még vetőmagot sem hagytak.

Ez aztán a baloldali hagyományok ellenére elég gyorsan antikommunistává tette a helyieket. A kollektivizálás után néhány elkeseredett gazda felgyújtotta a TSZ szalmakazlát, de a kesztölciek páholtak el helyi kommunistát is, a környező falvakban pedig röpcéduláztak az ötvenes évek elején. A budapesti ostromgyűrű és a német kitörés után rengeteg fegyver maradt a környéken, úgyhogy a kesztölci portákon nemcsak játéknyomda volt, akadt másféle muníció is.

A parasztok és bányászok tisztán tartották a fegyvereiket, volt némi mozgolódás a faluban valóban. És a hatalma csúcspontján lévő ÁVH éppen ilyesmire vadászott

– mondta a kesztölci történetet bemutató előadásában Göncz Balázs történész-levéltáros, az ÁBTL kutatója. Az állambiztonsági levéltárban több ezer oldalnyi kesztölci vonatkozású iratanyagot őriznek, 1945-től egészen a nyolcvanas évekig kiemelt figyelmet fordítottak a politikailag veszélyesnek tekintett községre.

Simonek Lukács, kesztölci lakos
Simonek Lukács, kesztölci lakos
Fotó: Állambiztonsági Történeti Levéltár (ÁBTL

Az első nagyobb szervezkedést 1952-ben jelentették a magasabb pártszerveknek, néhány helybélit ezután maga az ÁVH ura, Péter Gábor hallgatott ki. Az lett a vége, hogy 24 férfit ítéltek el, két embert halálra, a többieknek összesen 170 évet osztottak ki. A lecsukott kesztölcieket nem sokkal a forradalom előtt, 1956 nyarán kezdték kiengedni.

A forradalom helyben azzal a dupla robbanással kezdődött, ami előbb ledöntötte Kara Imre párttitkár házának a falát, majd a levegőbe repült a bánya robbanóanyag-raktára is. Az első számú elkövető Simonek Lukács bányász volt, aki végig a helyi események igazi vezetőjeként lépett fel. Simonek a maga módján nagy formátumú karakter volt, nem az a könnyen megijedő fajta, miközben hozott egy olyan hrabali ízt, ami az egész ‘56-os kesztölci történetet is meghatározta. A háború után részegen kötéllel fenyegette a kommunistákat, rendőrségi jelentések szerint halálnak öltözve rémisztgette a kommunista szombatra igyekvő vájárokat; a szent Vendel szobornál fehér lepedőbe bújva próbálta elijeszteni őket a politikai túlteljesítéstől.

1956-ban a Nemzetőrségnek teherautószámra hordta a fegyvereket az esztergomi laktanyából és pesti felkelőközpontokból: golyószórók, karabélyok, géppuskák, géppisztolyok, óriási mennyiségű lőszer, láng-gránát, de még egy legendássá vált harckocsit is szereztek. Némi pálinkáért vettek egy elakadt T-34-est az esztergomi katonáktól, amit aztán a kesztölci nemzetőrök diadalmenetben vittek fel a faluba. Leadtak egy próbalövést a pilisi hegyek felé, de aztán otthagyták a tankot a sportpályánál, mert kifogyott a gázolajuk. Ha viszont már volt harckocsijuk, Simonek nem akart lemondani róla csak azért, mert működésképtelen volt, úgyhogy kivágott egy komolyabb blöfföt. Betelefonált a közeli csolnoki kőbányába, ahol 1400 politikai fogoly dolgozott (részben volt internáltak), és megfenyegette az őröket, hogy tankkal támad és szétlő mindent, ha nem engedik szabadon az embereket 

– hogy ezért vagy másért, nem teljesen tiszta, de a csolnoki rabokat tényleg kiengedték.

Addigra már a forradalmárok elvégezték a szimbolikus térfoglalást. Miután a cikk elején említett bányász földhöz vágta a községházán a kommunista címert, az emberek felmentek a padlásra, hogy megkeressék a korábban leszedett turulmadaras emlékművet. Az ugyan nem lett meg, de találtak egy porosodó Magyar Királyi Anyakönyvezési Hivatal táblát, gondolták az is jó lesz, csak előbb leszedték róla a Kir. feliratot. A bányászok, ha már saját kezükbe vették a dolgokat, nem akartak királyságot. A tanácselnököt kényszerítették, hogy kenderkötéllel a nyakában olvassa be a MEFESZ pontjait, majd a parasztok vizsgáztatták a röhögő tömeg előtt mezőgazdasági alapismeretekből: hány tojást tojik egy tyúk, mennyi tejet ad egy tehén, hány liter zsírja lehet egy disznónak – a kesztölci forradalom egészen karneváli lehetett.

A legkomolyabb atrocitás Nebehaj Lajos a falu 1945-ös rendőrének a háznál történt: amíg a veterán partizánt egy bányász konyhakéssel sakkban tartotta, a többiek megkeresték a pártkönyvét, azzal verték a fejét. Kihordták az udvarra a mozgalmi kiadványokból álló könyvtárát, leszívták egy motorból a benzint, és meggyújtották a kupacot, miközben Nebehajné sírva ugrált a tűz körül, a könyvek közé rejtett 4000 forintját keresve. Lincselni csak Kara Imrénél akartak, de őt szerencsére nem találták otthon, a párttitkárt sajátos módon éppen egy volt csendőr rejtette el.

A kesztölci forradalom lefoglalt fegyverei
A kesztölci forradalom lefoglalt fegyverei
Fotó: Állambiztonsági Történeti Levéltár (ÁBTL

Hogy a Kesztölci Köztársaság létezése nem volt légből kapott, kiderül az állambiztonsági aktákból és ügynökjelentésekből. A néhány hetet megélt bányászállamnak papíron Simonek Lukács volt a köztársasági elnöke, a köztársaság nevében rendeleteket is hoztak. Kiadták, hogy az erdőből mindenki szabadon vihet tüzelőt, feltéve, hogy maga vágja ki a fát, sőt földosztást is akartak, csak a módját nem igen tudták, úgyhogy némi vita után inkább felhagytak a dologgal. A legemlékezetesebb a szabad pálinkafőzésről hozott intézkedés volt, ami miatt a visszaemlékezések szerint a forradalom napjaiban boldog-boldogtalan pálinkát főzetett a cefréjéből.

Két dolog működött végig Kesztölcön a forradalom alatt: a pékség és a pálinkafőzde

– mondja Göncz Balázs, az ÁBTL kutatója.

A kesztölciek legnagyobb 56-os haditette a Pilisen keresztül Csehszlovákia felé szökni próbáló ávósok elfogása volt. AZ „ávós vadászaton” a közeli Klastrompusztánál öt magas rangú belügyest fogtak el, akiket aztán átadtak a dorogi nemzetőrségnek, köztük azt a Balázsi Bélát és Szalma Józsefet, akik a vizsgálati osztály vezetőiként később meghatározó szerepet játszottak az 56-os megtorlásokban.

Erre némi késlekedés után a faluban is sor került. Kesztölcöt nehéz volt pacifikálni, még sokáig gyakori lövöldözésekről, géppisztoly-sorozatokról számoltak be a hatóságok de miután Marosán kimondta a „mától nem tárgyalunk, hanem lövünk” felkiáltással a statáriumot, december közepén pufajkások szállták meg a falut. Összeszedték a nemzetőröket, egyiküket, Minczér Józsefet még karácsony előtt kivégezték. Elfogták Simoneket is, ő azonban megszökött. bár azt híresztelte magáról, hogy már Ausztriában van, valójában a környéken bujkált: a hegyekben, barlangokban, mészégetőknél, romos borospincékben. Egy ügynök jelentése szerint amikor találkozott vele, válltáskájában egy sültcsirke, két liter bor és egy pisztoly volt, azt mondta, az utolsó golyót magának szánja. Azt beszélték, hogy banditákkal tart, és mivel mondták azt is, hogy „éjjel hazajár öregasszonyi ruhában”, a rendőrök benézegettek a kesztölci nők szoknyája alá is, hátha Simoneket találnak bugyi helyett.

Ha nem is asszonyként, de a kesztölci köztársaság elnöke valóban hazajárt, vagy inkább majdnem végig otthon volt, miközben éveken át hiába keresték. Csak utólag derült ki, hogy ezalatt szülei kesztölci házában egy földalatti bunkerben élt, állítólag végig kosárfonással foglalkozott.

Ebből hat év után lett elege: 1963-ban úgy döntött, hogy elhagyja rejtekhelyét, és átszökik Csehszlovákiába, a testvéreihez. A határon még átjutott, de az első háznál, ahol szállást kért, rögön értesítették a rendőrséget. Annyira tartott tőle, hogy ha kiadják Magyarországnak, ki fogják végezni, hogy először inkább Ausztráliából szökött gyilkosnak adta ki magát (Ausztriával keverhette), majd amikor ez nem jött be, kiugrott a besztercebányai kapitányság második emeletéről. Kezét törte, de így is hatalmas szerencséje volt: bár itthon államellenes szervezkedés miatt indult ellene eljárás, éppen kijött a második nagy amnesztia, és egy hónap után kiengedték, szabadon távozhatott, teljesen megúszta az 56-os ügyeit.

Őt is évtizedeken át figyelték, ahogy sok más kesztölcit is ezután. “Kesztölc jó eséllyel pályázhatna a megfigyelt falu címére” – mondta Göncz Balázs, az ÁBTL kutatója. Öt-hat ügynök is volt a faluban, a III/III. az összes kesztölci politikai elítéltről még évtizedekig figyelő dossziékat vezetett, ezeket azonban 1990-ben megsemmisítették. Volt azonban, amit talán véletlenül meghagytak, például azt az 1984-ben nyitottat, ami egy védett elvtárs víkendháza miatt hoztak létre. Szűrös Mátyás (az állambiztosági aktákban „V-12-es vezető elvtárs”)” a klastrompusztai TSZ-parcellázásnál szerzett magának telket, és ha már nyaralót épített, az álambiztonság átnézte újra a fél falut, hogy ismét megállapítsák, kik a „veszélyes személyek” Kesztölcön. Ezt a dossziét 1989 januárjában zárták le, néhány hónappal azelőtt, hogy mint Göncz Balázs fogalmazott Szűrösre utalva:

A fontos, védett vezető elvtárs, Kesztölc történetében immár másodszor, azország történetében harmadszor kiáltotta ki a köztársaságot. Ezzel az a furcsa helyzet állt elő, hogy Kesztölcön egyszerre két köztársasági elnök is volt.

A kesztölci köztársaság történetéről a Történelmi Animációs Egyesület dokumentumfilmet is készített, itt lehet megnézni:

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!