Ha ratyi az autó bele, nem biztos, hogy eladáskor célszerű negyvenkét kilogramm plüssállattal feljavítani az utastér hangulatát – nem mindenki szereti ugyanis Moncsicsit, a Magnat-bulldogot és a Coccolino-macit. Akadnak egyéb fortélyok bőven.
Tarthatod akármilyen jó karban a szent családi csótányt, vehetsz bele gátlókat havonta, cserélhetsz olajat ezer kilométerenként, dobhatsz fel új kipufogót az első rozsdamitesszernél, a kocsi belét gyorsabban elpusztítja a família, mint ahogy pislogni tudsz. Itt egy kis fagylaltnyom, ott valaki ollóval a farzsebben ült be, a hátsó ülés felett meg a Domus-szekrény sarka vésett Zorro-jelet a kárpitba. Ha intenzíven használod a kocsit, odabent sebesen elbomlik minden.
Amit a gyerekek evéssel, te szállítással tönkre nem teszel, azt megteszi a nap, a rostélyokon beömlő zsíros levegő, a rázkódás, a pára, a latyak. Pedig autóbelsőt szerezni nem egyszerű dolog. A bontó kevés jóval kecsegtet, mert mindegyik kocsinak általában ugyanazok a műanyagjai mállanak szét először – műszerfal, kalaptartó, váltóharang, könyöklők. Egy jobbfajta típushoz minimum öt-tízféle kárpitárnyalat létezik, és az anyagvariációkról még nem is beszéltünk: szövet, velúr, bőr, műbőr, lélegző bőr, alcantara, meg ezek mindenféle kombinációja.
És ha találsz is megfelelő színű, mintájú, matériájú ülést, egy több napsütést látott autóból származó cuccok fakóbbak lesznek a tiednél. Vagy fordítva. Kapcsolóból is mindben ugyanaz törik le, a szőnyegek közül a vezetőé múlik ki először, ezért minden bontott készletből az hiányzik. Újabb autóknál még van gyári utánpótlás, vagyonokért, és még bontóban is akad komplett garnitúra bél. Ám egy tizenöt-húsz éves típusnál már lehet hajlongani Mekka felé, csodára várva.
A magyar ember amúgy sem szeret karbantartani, tisztelet a kivételnek. Mifelénk mediterrán a módi – eszünk, bagózunk, fajfenntartunk rég túlhordott kocsijainkban, de eladáskor autónyi árat remélünk. A tipikus magyar kocsi utastere élete delén egy koszos, szakadt, büdös lyuk. És minél pocsékabb, annál keservesebben állunk neki a rendberakásnak – na ja, rosszabb nekilátni egy teli mosogatónyi zsíros edénynek, mint két kistányérnak.
Koszosan, szakadtan, viharverten viszont semmiféle autót nem lehet jól eladni, mert lelakni szeretünk ugyan, de amikor vásárolunk, elvárjuk, hogy tiszta, illatos és újszerű legyen. Áruba bocsátás előtt a legegyszerűbb bevágni a verdát valami profi mosóba. Ismerek olyan helyet, ahol fél nap alatt évtizedeket fiatalítanak a belsőn.
Igen ám, de egy ilyen menet alsó hangon harmincezer forint, és a törött, szakadt elemekkel nem tudnak mit kezdeni. Ha az autód nem százszor, legfeljebb tízszer ennyit ér, ekkora pénzkiadás nem megoldás. Vegyél nagy levegőt: neked kell akcióba lendülnöd, kellő eszközök híján furfanggal betömnöd a foghíjakat. Az út, amit bejársz, nem lesz könnyű, nem lesz tisztességes, szíved helyére hát kő kerüljön, lelked váljon rideggé, akár a rinocérosz bőre.
A leglátványosabb szörnyűségeket okvetlenül orvosolnod kell. A szétmállott váltógomb helyére szerezz kevésbé kopottat. A volán van leginkább szem előtt. Ha viseltes, a jól eltalált kormányvédő sokat javít a helyzeten, ha a gumiborítás mozog a belső fémkarimán, vastag injekciós tűvel nyomj pillanatragasztót a legüregesebb részbe. Gyors légy, mert a ragasztó felszippantás után másodpercekkel beleköthet a tűbe.
Sokat elmondanak az autó futásáról a pedálgumik. Ne mondjanak. Általában kapsz olcsón utángyártottat, ne sajnáld a pénzt. De eladás előtt kicsit koszold össze a gumikat, ne ordítson, hogy vadonatújak. A váltó ép gumiharangja is hangulatjavító tétel, a műszerfal gombjait pedig pucold el finoman ultradermezett szivaccsal, majd egészen kevés vízzel. A fehéren világító kapcsolófelirat felemelő.
