Őstyúk volt az őshüllő

A Jurassic Park vérengző velociraptorát toll borította, de repülni még nem tudott. A feltételezést amerikai tudósok bizonyították be.

Eddig is feltételezték, de most már biztosra vehető, hogy a Velociraptor, a Jurassic Park c. könyv és a film legkegyetlenebb ragadozó őshüllője tollas volt, írja az AP.

Tudósok ugyanis megtalálták a tollakat tartó bütyköket egy Mongóliában felfedezett repülésképtelen, de madárszerű őshüllő mellső végtagjain. Az erről szóló tanulmány a Science magazin pénteki számában jelenik meg.

Velociraptor filmen és a paleontológusok fejében

A dinoszauruszokat a madarak ősének tekintik, és számos fajról sikerült már megállapítani, hogy nem sima bőrűk, hanem tollazatuk volt. A tanulmány szerzői állítják, a Velociraptor is közéjük tartozik.

"Ez olyasvalami, amit régóta sejtettünk, de először sikerült bebizonyítani" - fogalmazott Alan Turner, a tanulmány vezető szerzője. A munkát az amerikai természetrajzi múzeum és a New York-i Columbia egyetem paleontológusai folytatták.

A velociraptor csaknem egyméteres marmagasságú volt, és nagyjából 15 kilogrammot nyomhatott (a filmben nemcsak a toll hiányzott róluk, de nagyobbak is voltak).

A csontozat alapján a mellső végtagjuk már szárnyszerű lehetett, de a struccokhoz hasonlóan nem tudtak velük repülni, ahhoz túl rövidek voltak. A tollak eleinte a bőrhöz képest jobb védelmet biztosíthattak az ütődések, a hőmérséklet változása ellen, és segíthették a manőverezést futás közben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32