A dél-angliai Bournemouthi Egyetem kutatói John Edwards professzor vezetésével kimutatták, hogy a betegek 40 százaléka már eleve rosszul táplált állapotban kerül a kórházba, és a helyzet a kezelés alatt nem igen javul.
Ezzel szemben "aki börtönbe kerül, az rendkívül jó kosztot kap tápanyag-összetétel szempontjából. A szabad életben sok ember nem táplálkozik ilyen jól" - állapította meg a professzor. A börtönkonyhákon ügyelnek a szénhidráttartalomra és az egészséges ételkészítési technikákra.
A kórházi betegek viszont nem esznek eleget. Ennek egyik oka a betegség miatti étvágytalanság, de a másik a merev étkezési idő. Sok páciens azért nem eszik, mert az ételosztáskor éppen kezelik. További ok az, hogy a rászoruló betegek nem kapnak segítséget az evéshez, és senki sem ellenőrzi, hogy a páciensek megették-e a kapott ételt.
"Ha az étel is része a gyógymódnak, akkor ez bizony nem működik" - állapította meg a kutató, és kiemelte, hogy a kórházaknak nem lehetnek elégedettek a helyzettel.
A brit egészségügyi minisztérium szóvivője a tanulmányra reagálva kijelentette,hogy a páciensek többsége elégedett a kórházi koszttal, és intézkedések történnek, hogy a kórházakban a nem sürgős kezeléseket ne étkezési időben végezzék.
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
Rovataink a Facebookon