Nem érintik meg egymást az újinfluenza miatt

A szeptember 14-i parlamenti választásra készülő Norvégiában kerülik az ölelgetéseket és kézfogásokat. A kampányaktivisták gumikesztyűben osztogatják az ingyen kávét és nápolyit, a politikusok pedig antibakteriális fertőtlenítőszert hordanak maguknál kéztisztításhoz. Ezzel egyidőben az amerikai iskolákban is megtiltották az érintést, szintén a H1N1 miatt.

Az Egyesült Államok iskoláiban taperolásmentes életre szólították fel a diákokat. A Glen Clove általános iskolában az iskolafelügyelő megtiltotta a pacsizást, a puszilást, mindenfajta bőr-bőr kontaktust.

Norvégiában is komolyan veszik azt a veszélyt, mert attól tartanak, hogy a parlamenti választás napján a beteg szavazók miatt üresen tátonghatnak a szavazóhelyiségek. A közvélmény-kutatások szoros küzdelmet jósolnak a kormányzó baloldali koalíció és jobboldali ellenzék között, ezért a jelöltek igyekeznek mozgósítani a választókat, de úgy, hogy ne tegyék ki őket - és persze saját magukat se - az új vírusnak.

"Sajnos vissza kellett fognunk az ölelgetést, pedig ez a legjobb része a kampánynak" - jelentette ki az egészségügy-miniszter, Bjarne Haakon Hanssen, aki maga nem indul a választáson. "Felszólítottuk a párttagjainkat, hogy kétszer is gondolják meg, kezet szorítanak-e vagy megölelik-e a szavazókat, de nehéz kézfogás nélkül kampányolni" - mondja az ellenzéki Kereszténydemokraták szóvvője.

A munkáspárti külügyminiszter, Jonas Gahr viszont már ezrekkel fogott kezet, amint házról-házra járva egy szál rózsát osztogatott a lakóknak. Viszont sűrűn fertőtleníti a kezét, akárcsak a munkatársai.

A norvég hatóságok nagyon komolyan veszik a vírus őszi visszatérését és a választásra való hatását. A norvég közegészségügyi intézet júliusi közleménye szerint akár a lakosság 30 százaléka, azaz 1,4 millió ember is megfertőződhet az új vírustól augusztus-október folyamán. Vagyis a politikusok aligha fogják tudni megfékezni a járványt. A Munkáspárt megtartja ugyan a kampányrendezvényeit, de kerüli a nagygyűléseket, főleg szűk, zárt helyen. A jobboldali populista Haladáspárt viszont paranoiának minősíti a járványtól való félelmet, és nem csatlakozott az óvintézkedésekhez.

A kormány felszólította a helyi hatóságokat, hogy készüljenek fel arra, ha sok lesz a beteg a választás napján. Ennek megfelelően a polgármestereknek elő kell segíteniük az előzetes szavazatleadást és a mozgóurnás otthoni szavazást. A Bergeni Egyetem politológusa, Frank Aarebrot szerint sertésinfluenzának nagyon korlátozott hatása lesz a választás kimenetelére. Legfeljebb csak annyi, hogy többen fognak előzetesen szavazni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58