Előbújt a sötétből és nappal vadászik az apró denevér

A nappali vadászat a rovarevő denevéreknél rendkívül ritka, rendszerint szürkületben vagy éjszaka indulnak enni, hogy a rájuk vadászó ragadozókat elkerüljék. Egy olaszországi, apró testű denevérfajta azonban elkezdett nappal vadászni.

A szoprán törpedenevér (Pipistrellus pygmaeus) faj egyedeit közép-olaszországi bükkerdőkben, napközben látták vadászni.

Nappal is látnak a denevérek

Ahogy azt korábban megírtuk, a  nappali látáshoz bizonyos érzékelő sejtek, úgynevezett csapok is szükségesek a denevéreknek. Eddig azt hitték a biológusok, hogy a denevérek retináján csak pálcikák helyezkednek el, amik az éjszakai látást teszik lehetővé. A frankfurti és oldenburgi kutatók tanulmánya azonban fényt derített arra, hogy az érzékelő sejtek kettő-négy százaléka csap. Szerepük pedig az, hogy érzékeljék a napvilágot és a színeket - írják a PLoS ONE című tudományos folyóiratban.

Dr. Danilo Russo, a Bristol Egyetem denevérszakértője vezette azt a kutatócsoportot, amely a szokatlan jelenséget vizsgálta. „Késő délután az erdőben szokatlanul korán láttunk denevéreket. Először azt hittük, véletlen vagy alkalomszerű történésről van szó, de a következő napokon, ugyanabban az időben is láttuk a denevéreket” - mondta Dr. Russo a BBC-nek. Vizsgálatait a Molise nemzeti parkban és Villavallelonga településen végezte.

Az efféle viselkedés rendkívül ritka a rovarevő denevérek körében. Bár napközben több a rovar, de a denevérek tartanak attól, hogy elkapja őket valamilyen ragadozó madár, aki a napfényes vadászatot szereti. Ezért inkább csak szürkületben vagy sötétben bújnak elő.

A megfigyelt terület egy szurdok, és a denevérek csak a szurdok alján mertek napközben vadászni, ami biztonságos számukra, megvédi őket a ragadozóktól, de a táplálkozáshoz elegendő rovart szolgáltat.

Rajtuk kívül egyetlen denevérfajta van, amely nappal vadászik: az Azori-szigeteken honos Nyctalus azoreum, amelyet szintén nem fenyeget semmilyen predátor.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25