Nyolcmillió amerikai lenne öngyilkos

Évente több mint nyolcmillió amerikai veszi komolyan fontolóra az öngyilkosság lehetőségét, a fiatalabbak még ennél is nagyobb arányban - állapította meg egy kormányzati tanulmány az Egyesült Államokban.

Mintegy 32 ezer öngyilkosság történik minden évben az Egyesült Államokban, ám a szerekkel való visszaélés és a mentális egészség kérdéseivel foglalkozó kormányzati szervezet (Substance Abuse and Mental Health Services Administration) felmérése szerint ennél sokkal többen gondolkodnak el komolyan azon, hogy véget vetnek életüknek.

A SAMHSA friss jelentése 46 ezer, 18 évnél idősebb emberrel készült felmérésen alapul. Korábban az öngyilkosságra vonatkozó kérdést csak azoknak tették fel, akik magukat klinikai depresszióban szenvedőknek tekintették, tavaly azonban már minden kérdőíven szerepelt.

A felmérés megállapítása szerint 2008-ban a 18 és 25 év közötti fiatalok 6,7 százaléka, míg a 26 és 49 év közötti felnőttek ennél jóval kisebb hányada, 3,9 százaléka fontolgatta komolyan az öngyilkosság lehetőségét. Az ötven év fölöttiek körében csupán 2,3 százalékos arányt talált a felmérés.

A nem szenvedélybetegek átlagos három százalékához képest a valamely szertől függő emberek 11 százaléka gondolt öngyilkosságra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25