A sarkvidéken maradnak télen a költöző madarak

Egyre kevesebb északi-sarki örvös lúd vándorol el télen a melegebb, déli területek felé, ugyanis a globális felmelegedés hatására fokozatosan enyhülő sarkvidéki telek, inkább otthon maradásra csábítják őket.

Az Egyesült Államok Földtani Intézetének tanulmánya szerint az örvös ludak 30 százaléka töltötte a telet Alaszkában, ahelyett, hogy a melegebb Mexikóba vándorolt volna. Egészen mostanáig a hideg hónapok beköszöntével a madarak több mint 90 százaléka vette az irányt dél felé.

Az Arctic című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint, a madarak otthon maradása egybevág az Északi-Csendes-óceán és a Bering-tenger felmelegedésével. Mindez arra utal, hogy alaposan megváltoztak a környezeti feltételek az egyik legdélebben telelő populáció számára - mondta a tanulmány vezető szerzője, David Ward, az USGS Alaszkai Tudományos Központjának kutatója.

Míg az 1977 előtti adatok szerint, a Branta bernicla latin névre hallgató madarak közül kevesebb mint háromezer maradt a téli hónapokra is Alaszkában, ez mára 40 ezerre nőtt. Míg az 1976 óta bekövetkezett éghajlati változások tengeri fajokra, így a halakra és a fókákra gyakorolt hatásáról kiváló dokumentációk készültek, az olyan tölcsértorkolati fajokról, mint a ludak, nincsenek feljegyzések.

Az Alaszkai-félszigeten telelő lúdpopuláció megnövekedése ehhez az éghajlati változáshoz vezethető vissza - mondta a szakértő, akinek véleménye szerint, a felmelegedés összefüggésben áll annak a tengerifűfélének a virágzásával, amely a madarak fő táplálékát jelenti a párzási időszak elmúltával. A magasabb levegő- és vízhőmérséklet miatt csökken a tengeri jég térfogata, ez pedig kedvez a tengerifű virágzásnak.

A téli időszakban a megfelelő mennyiségű tengerifűhöz való zavartalan hozzáférés biztosítja a faj túlélését. A kutatók szerint a jövőben növekedni fog az Alaszkában telelő szárnyasok aránya, ugyanis a további felmelegedés miatt csökkeni fog a tengeri jég mennyisége a vidéken. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az "otthon maradók" igencsak kockázatos vállalkozásba kezdtek, hiszen egy hirtelen érkező fagy akár halálos is lehet számukra, illetve az egyre nagyobb számban Alaszkában telelő madarak a faj fennmaradását is veszélyeztetik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25