Nem hűtenek eléggé az erdők

A világszerte növekvő hőmérséklet csökkenti az erdők hűtőhatását - bizonyították német kutatók kísérletekkel. Forróság esetén a fák kevesebb lebegő részecskét, más néven aeroszolt bocsátanak ki, amelyek a vízgőz kondenzációs magjaiként szolgálnak. Amennyiben túl kevés termelődik, kevesebb felhő képződik, a földet pedig több napsütés éri.

A fák kipárolgása úgynevezett monoterpéneket tartalmaz, amelyek - többek között - a tipikus erdőillatról gondoskodnak. Az illékony vegyületek kulcsfontosságúak az aeroszolok képződéséhez. Magasabb hőmérséklet esetén több monoterpén keletkezik, ezért eddig azt feltételezték, hogy a nagyobb hőség kedvez a felhőképződésnek.

A németországi jülichi kutatóintézet munkatársai, Astrid Kiendler-Scharr vezetésével most kiderítették, hogy egy másik, szintén a fák által kibocsátott molekula, az izoprén ellentétes hatással van a folyamatra. Ez az anyag szintén fokozottan képződik hő hatására, és bizonyos gyököket megköt a levegőből. E gyökök nélkül azonban a monoterpének kevesebb aeroszolt alkotnak, a felhőképződés pedig alábbhagy, a hűtőhatással együtt.

A hőmérséklet emelkedésével az izoprén kipárolgása jóval meghaladja a monoterpénekét - magyarázza a kutatócsapat a Nature című folyóiratban. Ennek következtében az aeroszolképződés 2010-ig ötödével fog csökkenni a maihoz képest. A felhők hűtőhatása így 12 százalékkal lesz kisebb.

A kutatók kísérleteiket egy speciális növénykamrában hajtották végre, amelybe kevés izoprént kibocsátó fákat ültettek - például nyírt, bükköt, luc- és erdei fenyőt. Így a kamra izoprénkoncentrációját szabályozhatták, hogy megnézhessék az aeroszolképződésre gyakorolt hatását.

Amikor a kamrába helyeztek egy tölgyfát, amely nagy mennyiségű izoprént bocsát ki, csaknem teljesen abbamaradt az aeroszolképződés.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25