Európa első égboltparkja lesz a Zselicben

Hivatalosan is benyújtották a Zselici Tájvédelmi Körzet felterjesztését Nemzetközi Sötét Égbolt Park címre.

A gyerekek jó része úgy nő fel napjainkban, hogy nem ismeri meg az igazi csillagos égbolt, a Tejút látványát. Egy természetvédelmi program próbál megmenteni olyan területeket, ahonnan az égbolt csodái akár szabad szemmel is láthatók. Ehhez az akcióhoz csatlakoztak hazai védett területek is, melyek közül a Zselici Csillagoségbolt-park szerezhet elsőként nemzetközileg is elismerést.

Szeptember 17-19 között rendezték meg íországi Armaghban a 9. Európai Szimpózium az Éjszakai Égbolt Védelméért című konferenciát. A rendezvényen számos előadás hangzott el a fényszennyezés témakörében – köztük a hazai égbolt minőségéről is. A konferencia a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség európai találkozója.

A magyar részvevők a konferencián nyújtották be hivatalosan a Zselici Tájvédelmi Körzet felterjesztését Nemzetközi Sötét Égbolt Park címre. A hivatalos dokumentumot Kolláth Zoltán, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke, és Szegvári Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság somogyi tájegységvezetője adta át Kim Pattennek, az IDA programigazgatójának.

A felterjesztést számos szervezet és IDA-tag támogatja, emellett benne van a Zselici Tájvédelmi Körzet kezelési tervének éjszakai környezettel kapcsolatos részeit, az ehhez tartozó világítási tervet és az égbolt minőségének közel 3 éves felmérését. Ez az első felterjesztés, ami Európából érkezett az IDA részére, hasonló címeket eddig csupán észak-amerikai védett területek kaptak. A cím odaítéléséről az IDA Igazgató Tanácsa dönt, feltehetően november közepéig. Pozitív döntés esetén még a Csillagászat Nemzetközi Évében felavathatják a Zselici Csillagoségbolt-parkot – ez lesz a éjszakai égboltot védő terület hivatalos elnevezése.

A skóciai Galloway Forest Park is jelezte a konferencián, hogy rövidesen elkészülnek a terület felterjesztésével – de ők már csak másodikok lehetnek Európában. Hazánkból a Hortobágyi Nemzeti Park lesz a következő, amely hasonló, nemzetközileg is elismert védelmet nyújt a csillagos égboltnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58