Segít a hő a rákkezelésben

Nagyobb eséllyel maradnak életben és hosszabb ideig rákmentesek azok, akik a kemoterápia mellett hőkezelést is kapnak - közölték német kutatók.

Eredményeik alapján a kemoterápiás szerek mennyisége csökkenthető lenne hőkezelés mellett, bár ennek alátámasztására további kutatások szükségesek. Rolf Issels, a Müncheni Egyetem onkológusa kutatócsoportjával azt vizsgálta, hogy lágy szövetekben, például az izom- és zsírszövetben, valamint az ízületek körül lévő tumorokra miként hat a hőkezelés. Megállapították, hogy a hőkezelés mellett a betegek kétszer nagyobb arányban reagáltak jól a kemoterápiára. Az eljárás nem növelte a kemoterápia káros hatásait.

A rák hőkezelése során a helyi hipertermia technikáját alkalmazzák: fókuszált elektromágneses energiával felmelegítik a daganatot és közvetlen környékét 40-43 Celsius fok közé. A hő elpusztítja a rákos sejtek egy részét, ráadásul érzékennyé teszi a kemoterápiás szerekre, így azok hatékonyabbak. További előnye, hogy gyorsítja a véráramlást, ami szintén hozzájárul a kemoterápia eredményességéhez.

Issels - aki a Berlinben megtartott európai rákkongresszuson számolt be tanulmányukról - elmondta, hogy csaknem három évvel a kezelés megkezdése után 42 százalékkal kisebb valószínűséggel estek vissza vagy haltak meg a hőkezelésben is részesült páciensek, mint azok, akik csak kemoterápiás kezelést kaptak. A mindkét terápiában részesült páciensek rákmentes időszaka átlagosan 30 hónap volt, míg a csak kemoterápiás csoporté 18 hónap.

Az onkológus szerint a hőterápiához szükséges készülék és szakértelem jelenleg csupán maroknyi klinikán és kórházban áll rendelkezésre Németországban, Hollandiában, Svájcban, Norvégiában és az Egyesült Államokban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25