Támogatja a kormány a szuperlézer tervét

2009.09.26. 19:21
Támogatja a kormány, és megadja a szükséges garanciákat az ELI (Extreme Light Infrastructure) lézerkutató-központ szegedi létrehozásához - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök szombaton a csongrádi megyeszékhelyen.

"Nem engedjük, hogy a válság fölélje a jövőnket, sőt a válság közepén is hosszú távra, Magyarország növekedésére, fejlődésére gondolunk, és ennek megfelelően döntünk" - hangoztatta a kormányfő a központ tervezett helyszínén, az egykori szegedi szovjet laktanyában tartott sajtótájékoztatón.

Ennek szellemében támogatják beruházást, amely nemcsak Szeged, hanem az egész ország szempontjából óriási jelentőségű - tette hozzá. Bajnai szerint a teljes magyar diplomáciai kar azon dolgozik, hogy a szegedi és prágai helyszínnel beadott közös pályázat sikeres legyen.

Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem optikai és kvantumelektronikai tanszékének professzora, a projekt tudományos vezetője elmondta, a központ létrehozására alakított tizenhárom országból álló konzorcium vezetői a jövő hét közepén hozhatnak előzetes döntést a beruházás helyszínéről.

A tervek szerint a központ egyik része Szegeden, a másik Prágában épülne meg, és mind a két helyen elindulnak azok a kutatások, amelyek a beruházás harmadik komponensének megalapozásához szükségesek. A cseh-magyar pályázat sikere az unió történetében is mérföldkő lenne, mert ekkora tudományos beruházás még nem került újonnan csatlakozott tagországba.

A mintegy 100 milliárd forintos beruházás eredményeként létrejövő lézeres központban a jelenleg Franciaországban, illetve az USA-ban épülő rendszereknél mintegy ezerszer nagyobb teljesítménysűrűség lesz elérhető, vagyis a lézer által egységnyi idő alatt, egységnyi felületre jutatott fényenergia három nagyságrenddel haladja majd meg a most készülő központokét.

A tudósok által szuperlézernek is hívott berendezéssel olyan nagyon rövid időtartamú fényimpulzusokat lehetne előállítani, amelyekkel megfigyelhetők lennének a molekulákon belül zajló elemi folyamatok, vizsgálhatók lennének a szilárd testek felületén vagy a biológiai molekulákon belül zajló elemi események. A berendezéseket lézeres részecskegyorsításra is lehetne használni, így a mainál lényegesen hatékonyabb sugárterápiás módszerek kidolgozására is lehetőség nyílna.

A központban folyó kutatások az orvostudomány diagnosztikai területén is áttörést hozhatnak, és bizonyos egzotikus fizikai kísérletek elvégzésére is mód nyílik majd, például olyan módszer kidolgozására, amellyel a hosszú felezési idejű radioaktív izotópok átalakíthatók rövidebb felezési idejű, így ártalmatlanabb részecskékké.



  • Hírek
  • Bankszámla