A verés nyomot hagy a gyerek intelligenciáján

A gyermek szellemi fejlődését is veszélyezteti az a szülő, aki bántalmazza csemetéjét - vált ismertté egy hosszú távú amerikai kutatás alapján.

A New Hampshire-i egyetem kutatói azt is bizonyították, hogy a verést elszenvedett gyerekeknek még évekkel később is alacsonyabb volt az intelligenciahányadosuk, mint erőszak nélkül felnövő társaiknak. Minél gyakrabban vernek egy gyereket, annál lassabban fejlődik szellemileg - hangsúlyozta a kutatás vezetője, Murray Straus.

Az összefüggést 1500 kettő-négyéves, illetve öt-kilencéves amerikai gyereknél vizsgálták meg. Mindkét csapatnál kétszer mérték fel az intelligenciahányadost, négy év különbséggel. A kettő-négyéves korosztály verésben részesülő felének IQ-ja négy évvel később öt ponttal bizonyult alacsonyabbnak, mint a verés nélkülié. Az idősebb csoportnál is 2,8 százalékpont volt az eltérés.

A kutatók más országokban is felmérték a helyzetet, és hasonló eredményre jutottak. Az országok közti összehasonlítás kimutatta, hogy a testi fenyítés magas aránya egészen a kamaszkorig csökkenti az átlagos IQ-t. A szakemberek azt is gyanítják, hogy az erőszak terjedése a nevelésben és a lakosság alacsonyabb intelligenciahányadosa negatív hatással van egy ország gazdasági fejlődésére.

A csekélyebb intelligencia okaként a tanulmány szerzői a testi fenyítéssel okozott stresszt feltételezik. Amennyiben rendszeresen ütnek egy gyereket, az krónikus stresszhelyzethez vezethet, amely éveken át is elhúzódhat. A kutatás szerint ez a stressz kiválthat poszttraumás tüneteket, mint például a rémisztő eseményektől való túlzott félelem, vagy a kismértékű ijedtség, amelyek befolyásolják az intelligencia fejlődését.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25