Eleonóra
-1 °C
2 °C

Megtalálták a világ legöregebb pókhálóját

2009.11.04. 11:15
Brit hobbigeológusok fedezték fel a világ legrégebbi pókhálóját. A 140 millió éves fonalak a dél-angliai tengerpart krétafalában, borostyánba zárva őrződtek meg az utókor számára.

Az Oxfordi Egyetem kutatója, Martin Brasier és csapata a szenzációs leletet a Journal of the Geological Society című geológiai folyóirat aktuális számában tette közre. A hobbigeológusok pár éve leltek rá a borostyánra Hastings kikötővárostól nem messze. Brasier becslése szerint az ásvány röviddel azelőtt keletkezett, hogy az első virágos növények megjelentek volna a Földön. A lelet rendkívül ritka, a krétakor legelső időszakából származik, és ezzel az egyik legrégebbi zárványos borostyán a világon.

pok2

Ebből következően a pókok már a dinoszauruszok korában is léteztek. A fonalak egy, a keresztespókhoz hasonló fajtól származnak. A pókháló fonalain még a fajra jellemző ragacsos cseppek is kivehetők, amelyek a zsákmány megfogását szolgálták. A kutatócsapat úgy vélekedik, hogy a pókhálót gyanta vette körül, amelyet az akkori fák valószínűleg egy tűz miatt termeltek. A gyanta ezt követően lerakódott egy nagy tó fenéken, ahol borostyánkővé keményedett, a krétafal eróziója révén pedig újra előbukkant.

pok

A pókhálón kívül a kutatók még növényi részeket és ősrégi mikrobákat is találtak a dinoszauruszok korából. Úgy vélik, megtalálták az első bizonyítékot az aktinobaktériumok akkori létezésére is, amelyek a fát és a gyantát talajjá alakítják át.