Kedden ismét jönnek a Leonidák
További Tudomány cikkek
- Fidrich Róbert: Az Európai Bizottság javaslata teljesen tudománytalan
- Elnyeli a föld a kínai nagyvárosokat
- Az őskorallok minden élőlénynél előbb világítottak az óceánok mélyén
- Meglepő dolgok derültek ki az Alzheimer-kór okairól egy új kutatásból
- A légszennyezés lelassítja a kisgyerekek agyfejlődését
A Leonidák meteorraj az 55P/Tempel–Tuttle-üstökös törmeléke, az utóbbi évek legismertebb és egyik legjobban megfigyelt raja. A tankönyvi leírás szerint általában csak néhány meteort ad óránként, ám 33 évente, a Tempel–Tuttle-üstökös visszatérései idején az aktivitás drasztikusan megemelkedik, nem ritka a meteorviharok kialakulása.
Az 1998-ban esedékes üstökös-visszatérés óta már egy évtized is eltelt, ám a raj csak nem akar megnyugodni, ami teljesen átírta és elavulttá tette a fenti leírást. Nemcsak a visszatérés évében van jelentős aktivitás, hanem utána még sok éven keresztül. A korábbi felfogás talán abból a helytelen elképzelésből származik, hogy a meteorkitöréseket a napközelben lévő üstökösből éppen kiszabaduló por okozza. Ez azonban nem így van, az 1998-ban kiszabadult por, majd a XXII. század észlelőnek nyújt gyönyörű látványosságot.
Az elmúlt évtizedek meteorkitöréseit, jelentős aktivitásait a korábbi évszázadok során kidobott porfelhők okozzák, melyek a Jupiter gravitációs hatása miatt távol kerültek az üstököstől. A tavalyi jelentős aktivitást például az 1466-ban kidobott porfelhő visszatérése eredményezte, idén ugyanez, illetve az 1533-as okozhat jelentős meteortevékenységet november 17-18. éjszakáján – írta meg a Hírek.csillagászat.hu.
Az 1833-as meteorzápor egy korabeli ábrázoláson.
A Leonidák meteorraj első biztosan azonosított kitörését 902-ben figyelték meg kínai csillagászok, melyet a következő évszázadokban több másik követett. A modern kori csillagászok 1799-ben fedezték fel a rajt, amikor rendkívül látványos kitörést produkált, majd 1833-ban több százezren voltak szemtanúi minden idők egyik legnagyobb meteorviharának, amikor a legaktívabb időszakban másodpercenként több tucat meteor tűnt fel az égen.
Az 1866-67-es kitörést már várták a csillagászok, ám nem várt eseményként 1865 végén Ernst Tempel és Horace Tuttle egymástól függetlenül felfedezte a raj szülőüstökösét, melyet később 1366-os kínai feljegyzésekben is azonosítottak, illetve a Gottfried Kirch által 1699. október 26-án, egyetlen éjszaka észlelt üstökössel is megegyezőnek bizonyult. Sajnálatos módon azonban a 1900-as és az 1930-as években nem volt jelentősebb kitörése a rajnak, így sokan azt gondolták, hogy a Jupiter szétoszlatta azt. Ezt a feltételezést erősítette, hogy az Tempel–Tuttle-üstököst sem sikerült megtalálni ebben a két évben.
Végül 1965-ben sikerült újra megtalálni, 1966-ban pedig a már-már elfelejtett áramlat minden idők legnagyobb meteorviharát produkálta, maximumában 160 ezer meteor/órás aktivitással. A legaktívabb percekben másodpercenként 40 leonida tűnt fel és hunyt ki az égen.
Az 1966-os kitörés Gary Emerson 20 perces elvételén, melyen csak a fényesebb meteorok hagytak nyomot. Beszámolója szerint a legnagyobb hullás idején százával tűntek fel a meteorok minden egyes másodpercben.
A z utóbbi évek Leonida-történetei 1998-ban kezdődtek, amikor november 16-17-én, a "Tűzgömbök éjszakáján" telehold fényességű meteorok tucatjai szántották át a hajnali égboltot. Az ezt követő években hol kisebb, hol nagyobb kitöréseket láthattunk, 1999-ben és 2002-ben még meteorvihart is megfigyelhettek a szerencsések. Ezt követően azonban lanyhult az érdeklődés, a számítások nem jeleztek előre további jelentős aktivitást. Ennek ellenére a raj évről évre mutatott valami meglepőt, az aktivitás csak nem akar a szokásos 1-2-es ZHR értékére (zenitre korrigált meteorszám) csökkenni.
Tavaly például a raj egy 115-ös ZHR-es kitöréssel lepte meg az észlelőket. A tapasztalatok, és a meteorcsillagászat elméletének fejlődése nyomán az utóbbi években az előrejelzésekkel foglalkozó szakemberek már nem annyira borúlátóak, mint az ezredforduló környékén. Az újraértelmezett adatok alapján az idei esztendőben ismét jelentős aktivitást produkálhatnak a Leonidák, melyet szerencsés esetben hazánkból is megfigyelhetünk.
A Leonidák radiánsa az Oroszlán csillagkép fejében található.
A tavalyi kitörést az az anyagfelhő okozta, amely az üstökös 1466-os napközelsége idején szabadult ki a magból, és idén is ez kerül a közelünkbe. A különbség az lesz, hogy szinte ugyan abban az időpontban az 1533-as felhőn is áthaladunk, a két porfelhő együttes hatása pedig akár 200 ZHR-es aktivitást is adhat, ami már igen szép hullás. A kitörés várható időpontja november 17-én 22:45 környékén várható.
Ekkor a radiáns csak néhány fokkal van a horizontunk fölött, ami sok meteor elvesztését jelenti, ám olyan látványosságot kínál, amelyre mindenki emlékezni fog, aki látta. A horizont közelében lévő radiáns ugyanis azt jelenti, hogy a meteorok nagyon hosszú utat tesznek meg a légkörben, repülésük 2-4 másodpercig is tarthat, miközben a teljes égboltot keresztülszántják. A 2001-es maximum idején már megfigyelhettünk egy ilyen hullást a Mátrából.
A meteorkitörések azonban csak sötét égboltú, fényszennyezéstől mentes helyről észlelhetők, így jó idő esetén mindenkit bíztatunk arra, hogy szervezzen egy kisebb túrát a hegyekbe, vagy a vidéki telekre, ahonnan teljes pompájában látható a meteorhullás. A megfigyeléseket nem érdemes este 10 előtt elkezdeni, de fél 11-re már legyünk készenlétben, hogy semmiről se maradjunk le. Kémleljük a déli vagy az északi eget, és fontos a jó kilátás, lehetőleg a körpanoráma.
Amennyiben az időjárás megfelelő lesz, próbáljunk meg minél keletebbre menni az országban, hogy magasabban láthassuk a radiánst. A hajnal beköszöntével az aktivitás valószínűleg csökkeni fog, ám az emelkedő radiáns kompenzálni fogja ezt, így érdemes lesz pirkadatig lesni a meteorokat. Mivel egy nappal később lesz újhold, a Hold fénye nem fogja zavarni a megfigyeléseket, csak az időjárásnak kell kedvezően alakulni, hogy ideális Leonida-maximumot figyelhessünk meg.