Paulina
16 °C
20 °C

Magyarok a 180 milliárdos kincs nyomában

2009.11.27. 10:00 Módosítva: 2009-11-27 10:02:02
Sikerrel jártak a brazil partoknál kutató búvárrégészek, akik a Voetboog holland kereskedelmi hajó háromszáz éve elsüllyedt roncsai után kutattak Dél-Amerikában.

Az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület búvárai két éve kutattak a Voetboog nevű hajó roncsai után, amelynek értékét 1 milliárd dollárra (180 milliárd forint) becsülik. A leletet még vizsgálják a szakértők.

A Voetboog egy holland Fluyt típusú, háromárbocos kereskedelmi hajó volt, amely 1700. január 21-én futott ki Batávia (Jakarta) kikötőjéből Hollandia felé, 109 fővel a fedélzetén. A Holland Kelet-indiai Társaság kötelékébe tartozó hajó máig ismeretlen okból 1700. május 29-én süllyedt el Brazíliában, Pernambuco partjainál. Az eredeti iránytól vélhetően egy vihar miatt térhetett el, és olyan áramlati rendszerbe került, hogy nem volt más esélye, minthogy Brazíliát érintve próbáljon hazajutni - mondta el az MTI-nek korábban Szalóky K. Attila, az expedíció vezetője.

A Voetboog selymet, fűszereket, teát, japán és kínai porcelánt, ceyloni smaragdot, rubint, nemesgyémántot, igazgyöngyöket, és körülbelül 180 ezer darab holland aranydukátot szállított.

A magyar kutatócsoport már 2008 októberében felfedezte a hajó feltételezett roncsát, a hírt azonban csak most hozták nyilvánosságra, miután lezárult a leletek tanulmányozásának első szakasza. A megtalált leletek és adatok értékelése a napokban fejeződött be, ezek alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy a Voetboog maradványai fekszenek a mélyben.

A vizsgált leleteket a kutatók a mélyben hagyták. A brazil törvények értelmében azok csak a hajó feltárásakor kerülnek kiemelésre és konzerválásra. A hajó 309 év alatt teljesen szétesett, jelenleg több méter üledék borítja.