A férfi gének ölik meg hamar az embert

2009.12.03. 08:36
Egy, csak a férfiakban aktív gén okozhatja, hogy testük nagyobb, ám rövidebb ideig élnek, mint a nők - vélik egérkísérletek alapján japán tudósok.

A Human Reproduction című orvosi folyóirat online változatában szerdán közzétett tanulmányban apai spermium nélkül, két anyától született egerekről derült ki, hogy élettartamuk átlagosan harmaddal hosszabb, mint a hagyományosan egy apától, egy anyától származó egereké.

A Tokiói Mezőgazdasági Egyetem kutatói kísérleteikben apa nélkül létrehozott egereket tanulmányoztak. Az egyik anyaegér petesejtjének genetikai állományát úgy módosították, hogy az a spermiumhoz hasonló tulajdonságokat szerzett. Ezt a módosított állományt ültették be a másik egéranya petesejtjébe.

Az így létrehozott embriókból született utódokban kizárólag női genetikai állomány volt jelen, semmit nem örököltek hím egyedtől. A kétanyás egerek születésükkor jelentősen kisebbek és könnyebbek voltak, ám immunrendszerük erősebb lett és mintegy egyharmaddal hosszabb ideig éltek, mint közönséges szülőktől származó társaik.

Kono Tomohiro és kutatótársai szerint ezt a különbséget egy olyan gén (jele: Rasgrf1) okozza, amely jelen van ugyan mindkét nemben, ám a nőstényeknél néma, a hímeknél aktív. A japán kutatók úgy vélik, eredményeik az emberre is vonatkozhatnak, megmagyarázhatják, miért élnek jóval tovább a nők, mint a férfiak. Eszerint az élettartam rövidülése lenne a genetikai ára annak, hogy a férfiak nagyobb testűek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport