Becsempészte magát Auschwitzba

Először számolt be az átélt borzalmakról az a brit katona, aki hadifogoly létére kétszer is becsempészte magát az auschwitzi náci haláltáborba, hogy szemtanúként szólhasson a gázkamrákról és mindarról, amit látott.

Denis Avey "földi pokolként" írta le a koncentrációs tábort, ahol sok fogollyal sikerül beszélnie. Mint a 91 esztendős veterán a BBC-nek elmondta: a meggyötört emberek alig említették korábbi életüket, mindannyian a tábor embertelen körülményeiről és a kényszermunkáról meséltek neki. Tudatában voltak, hogy legfeljebb öt hónapjuk van hátra az életből. Mikor megkérdezte, hova lettek azok, akikkel korábban találkozott, azt válaszolták neki, hogy "kiszálltak a kéményen" - emlékezett.

Avey német fogságba került a második világháború idején, és egy Auschwitz melletti fogolytáborban őrizték. Onnan szökött át két alkalommal is a haláltáborba, mert tudni akarta az igazságot a gázkamrákról, hogy másoknak is elmondhassa.

Eddig azért nem szólalt meg - írta a bbc.co.uk -, mert kiszabadulása és hazatérése után poszttraumatikus stresszbetegségeben szenvedett, és csak mostanában tudta elmesélni, hogy mi is történt vele, és mit látott.

"Ha az ember a mai körülmények között elképzeli, az egész nevetséges, abszolút nevetséges. Senki sem gondolná, hogy valaki ilyesmit gondol vagy tesz, pedig én éppen ezt csináltam. Vörös volt a hajam és ahhoz illett a vérmérsékletem is. Semmi sem tarthatott vissza" - magyarázta az idős ember.

A koncentrációs táborba úgy jutott be, hogy ruhát és helyet cserélt egy zsidó fogollyal, akiben megbízott.

Tanúja lett a foglyokkal szembeni brutalitásnak a táborban, ahol mint mondta, naponta lőttek le embereket. Mikor megismerkedett az egyik auschwitzi fogollyal, Ernst Lobethall-lal, elhatározta, hogy segít neki. Lobethall húga, S ésusana a háború kitörése előtt Angliába került, Aveynek sikerült megszerveznie, hogy levelet, cigarettát és csokoládét küldhessen bátyjának.

A két pakli becsempészett Players cigaretta valószínűleg megmentette Lobethall életét, mivel meg tudta talpaltatni belőle a cipőjét. 1945 telén ezrével haltak meg a táborokból a hírhedt halálmenetekben továbbindított foglyok.

Avey hazatérése után, 1945-ben futólag találkozott Susana Lobethall-lal. Akkor mindketten azt hitték, hogy Ernst odaveszett, pedig szerencsére megmenekült.

A BBC-nek sikerült Susana nyomára akadnia, és megszervezték a két idős ember találkozását. Avey a találkozás során tudta meg, hogy Ernst Amerikában telepedett le és alapított családot. Azonban időközben elhunyt, anélkül, hogy megtudta volna a brit katona nevét, aki segített neki.

Halála előtt azonban elmesélte történetét, amelyet a holokauszt túlélőinek visszaemlékezéseit gyűjtő Shoah Alapítvány videóra rögzített. A felvételben Ginger (Vörös) néven emlegetett egy brit katonát, akivel az auschwitzi táborban barátkozott össze. Ez az ember volt Denis Avey.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59