Túlélni a robotházat
További Tudomány cikkek
- Tari Annamária szerint vissza kell találni a valósághoz, már csak a gyerekek miatt is
- Ez a gyógyszer képes lehet késleltetni az öregedést
- Itt a darázsinvázió, de mit tegyünk: hessegessünk, fussunk vagy maradjunk nyugton?
- Kiderült, érdemes-e reggel kávéval kezdeni a napot
- A NASA végre közölte, mikor tér vissza a Boeing Starliner kapszula, de az űrhajósok nem lesznek rajta
A hátam mögül besüt a Nap, alig látom a laptopom tükröződő kijelzőjét. Pár másodperccel később elsötétül minden, az automatika fémes hangos zárja az ablakokra szerelt árnyékoló paneleket, és a szövegszerkesztőre vetett fekete karakterek láthatóvá válnak. Mint valami futurisztikus scifi-ben, pedig nem a Nap felé tartó űrhajón, csak Szentendrén vagyok, a REC félig-meddig kísérleti konferenciaépületében, amit lényegében robotok üzemeltetnek. Pontosabban robotok, meg Rehák Gábor és Puppán György, a két szakember, akik folyamatos harcot vívnak az emberi akarattal szembemenő mesterséges intelligenciával.
Szauna
A REC, magyar nevén Regionális Környezetvédelmi Központ az EU, az USA és a magyar állam közös gyermeke, amit a különböző környezetvédelmi projektek támogatására hoztak létre. A közelmúltig egy üvegből és betonból épült konferenciaházban laktak, ami maga volt az elrettentő példa: évente 49 tonna szén-dioxid-kibocsátásával minden elemében ellentmondott a szervezet céljainak, ráadásul konferenciák megrendezésére is alkalmatlan volt, hiszen télen alig lehetett felfűteni, nyáron meg be kellett takarni fóliával, hogy elviselhető legyen a hőség.
Éppen ezért döntöttek úgy, hogy földbe döngölik a múltat, és felhúzzák a helyébe a jövőt: egy olyan konferenciatermet, amilyet hagyományos cég a csúcstechnikából adódó magas ár miatt sosem építene magának, ugyanakkor a felhalmozott tapasztalatok segítségével tippeket adhatnak beruházóknak arra, hogy miként lehet egy épület egyszerre gazdaságos és környezetbarát is.
Szentendrén csak ez utóbbira koncentráltak, úgyhogy beépítettek mindent, ami a csövön kifért: az épület automata árnyékolás-, és fénytechnikát kapott, mesterséges intelligencia gondoskodik a légcseréről és a kívánt hőmérsékletről, a fűtést, hűtést hőszivattyúk segítségével oldják meg, a vízmelegítésről napkollektorok, míg az energiaellátásról napelemek gondoskodnak. A radikális zöldek valószínűleg ilyennek képzelnek egy csoportos orgiát.
Bauer Zsolt, a REC kommunikációs vezetője azonban kijózanít: ami papíron jól néz ki, az nem feltétlenül működik a gyakorlatban. Meglepő őszinteséggel kezd el mesélni az üzemeltetés nehézségeiről, majd látva értetlenségemet elmagyarázza, hogy pontosan ez a dolguk: az új technológiák megismerése, a hibák összegyűjtése, majd jó tanácsok gyártása. Azért vannak, hogy az ő kárukon tanuljunk. Meg persze, hogy kicsit megmentsék a világot.
Nulla felé félúton
A terv egyértelmű volt: a korábbi épület 49 tonnás szén-dioxid-kibocsátását nullára redukálni, ami pillanatnyilag pont megvalósul. A szervezet weblapjáról leolvashatjuk, hogy éppen mennyi elektromosságot termel az épület, mennyit fogyaszt, és miként alakul az egész napos felhasználás. Jelenleg egyensúly van, 2184 watt a fogyasztás, 2189 watt a termelés, a rendszer 5 wattos pluszban van, szóval valaki még felkapcsolhatna egy energiatakarékos izzót.
Tegnap többletet termelt az épület, a fogyasztás 55 kilowattóra volt, a termelés 68 kilowattóra, a különbséget feltöltötték az ELMÜ rendszerébe: pénzt nem kapnak érte, de a feltöltött mennyiséget később ingyen leszívhatják például sötétedés után, amikor már nem használhatók a napelemek. Az épület egyébként a forró nyári hétvégéken, amikor üresen áll, óriási többletet produkál, télen viszont, amikor alig süt a nap és a fűtést maximumra kell tekerni, mínuszba kerül. A lényeg, hogy éves átlagban nulla közelébe kerüljenek.
A napelemeken mindenesetre nem fog múlni: Zsolt szerint egyedül ezek azok, amik a megnyitó óta hibátlanul üzemelnek. Sőt, az 56 millió forintos beruházás akár még vissza is hozhatja az árát, igaz, csak évtizedes távlatokban. A világítástechnikáról, fűtőrendszerről, légcserélő megoldásokról már nem feltétlenül mondható el ugyanez, ezek együtt ugyanakkor mégis óriási hasznot hoztak, mert segítettek megérteni egy zöld irodaház működési logikáját.
Ütközések
Bauer Zsolt szerint Magyarországon a legnagyobb probléma, hogy bár találni olyan szakembert, aki a maga területén jól képzett, olyan már alig akad, aki képes lenne átlátni a különböző gépészeti berendezések bonyolult rendszerét. Erre ők is csak az üzemeltetés során jöttek rá, amikor az egyik meghibásodás jött a másik után. Önmagában hibátlan, mégis nem megfelelő időben záródó árnyékolópanelek, véletlenszerűen felkapcsoló villanyok, elégtelenül működő napkollektorok jelezték a rendszerszintű gondolkozás hiányát.
Remek példa volt a jelenségre a rendetlenkedő víztartály: megérkezett a napkollektor-szerelő, majd némi vizsgálódás után közölte, hogy a rendszere hibátlan. Őt követte a fűtésért felelős szakértő, aki szintén nem talált problémát. Aztán kiderült, hogy a két rendszer nem érti egymást, így egy fordítógép közbeiktatásával orvosolni lehetett a problémát, erre azonban már a ház saját szakijainak kellett rájönniük, mert az egyetlen szakterülethez értő szerelők csak egymásra mutogattak. Igazság szerint a megnyitó óta eltelt másfél év az ilyen hibák megoldásáról szólt, de az olasz-norvég-izlandi-lichtensteini pénzből épült REC-ház mára lényegében minden elemében működőképes.
Ehhez azonban nemcsak a gépek finomhangolását kellett elvégezni, hanem az emberekét is. Bauer szerint ha nem úgy viselkedünk, ahogy azt a technológia elvárná, a legjobb rendszer is csődöt mond. Például hiába energiatakarékos az épület, ha a munkatársak télen inkább felcsavarják a fűtést, ahelyett, hogy pulóverben ülnének.
A REC konferenciaháza ugyanis csak akkor tud zéró kibocsátású épületként üzemelni, ha nem emelik a hőmérsékletet télen 21 Celsius fok fölé, ami egybevág a WHO ajánlásával is: az egészségügyi világszervezet szerint magasabb hőmérsékleten megemelkedik a krónikus légúti megbetegedések esélye, ezért van Magyarországon a központi fűtéssel szaunává változtatott panelek miatt olyan sok asztmás. Ugyanígy figyelni kell arra is, hogy nyáron 26 Celsius foknál ne kelljen hidegebbre hűteni az épületet, de a konferenciákra öltönyben érkezők ezt nehezen fogadják el.
A különleges megoldás azonban még az előírások betartása mellett is tartogat meglepetéseket: a plafonba épített mikrocsöves fűtés bár hatékony, úgy kiszárítja a levegőt, hogy sok munkatárs torka kapar telenként, illetve az is előfordult, hogy kicserepesedik a bőr a kezeken. Vettek egy párásító berendezést, ennek azonban olyan nagy lett volna a fogyasztása, hogy felborította volna az épület energia-egyensúlyát, így azt kisebb, egy-egy irodát ellátó berendezésekkel helyettesítették.
Elgázosít
Ki kellett tapasztalni a szellőztetőrendszer sajátosságait is, amit már az épület tetején található irányítóközpontban mutat be Zsolt és két kollégája Gábor és György. A monitoron az egyik konferenciaterem látható, ahol a szén-dioxid-szint 750 ppm, az automatika viszont csak akkor avatkozik be, ha a koncentráció eléri a 850-es értéket. Átállítjuk a határértéket 500 ppm-re, egyből fel is zúgnak a tetőn található szellőzőberendezések, hogy kinti levegővel frissítsék a termet.
Az érték csökkenni kezd, 720, 710, 700 ppm-re, majd pillanatokig stagnál, aztán újra nőni kezd, egészen 730-ig. Itt közbelépünk, és visszaállítjuk az eredeti, 850-es értékre a beavatkozási szintet, a légcserélők leállnak, a szén-dioxid-szint emelkedése pedig megáll.
Rehák Gábor elmagyarázza, mi történt: a környéken sok gáztüzelésű kémény található, és ha áll a levegő, kint több a szén-dioxid, mint az épületen belül, éppen ezért előfordulhat, hogy a szellőztetés csak ront a helyzeten. Ha ilyenkor nem avatkozik közbe az ember, a gép egyre több levegőt présel a házba, amitől még veszélyesebb lesz a szén-dioxid-koncentráció, így az automata még nagyobb fordulatszámra kapcsol, tovább súlyosbítva a helyzetet. Olyan probléma ez, amit előre nem lehet látni, ami csak üzemeltetés közben tapasztalható ki.
Miután megismertem az épület működését, végigjártam a szinteket. Az irodákban kellemes meleg, 24-25 Celsius fok volt, a nagyobb, most üres termekben viszont alig volt fűtés. Bármerre mászkáltam, az automata folyton fel és lekapcsolta a lámpákat, ezzel tehát nem volt dolgom, az épület egyébként kimondottan barátságos, kellemes benyomást tett rám.
Benéztem a mosdóba, a koncepciót sikerült következetesen végigvinni: a vécék vízöblítés nélküli speciális darabok, a törlőkendők újrafelhasznált papírból készültek. Az irodákban található könyvespolcok, és a közös helyiségben található ülőkék kartonból készültek, utóbbiak már két éve bírják, szóval meglehetősen tartósak. De még az épületben üzemelő számítógépek egy része is alacsony fogyasztású kliens, hogy ne szívjanak el feleslegesen sok energiát a napelemektől.
Aztán sötétedés után persze kiderült, hogy az automatika engem is megpróbál ellehetetleníteni: miközben lelkesen írtam a riportot a házról, az automata lámpák lekapcsoltak, és ott ültem a kijelzőm fényében sütkérezve. A kijelzőm egyre csökkenő fényében sütkérezve, ugyanis a laptopom is energiatakarékos darab, és ha úgy érzi, hogy sötétben ülök, visszaveszi a fényerőt, mert szerinte a kevesebb is elég lesz.
A jegyzeteimet így aztán képtelen voltam tovább olvasni, villanykapcsoló meg nem volt, hogy kiiktassam a mesterséges intelligenciát. A ház talán nem akarta, hogy még többet írjak meg viselt dolgairól, így befejeztem a gépelést, mielőtt a központ a levegőt lehűtötte volna abszolút nullára, és a termet megtöltötte volna szén-dioxiddal.