Szilvia
5 °C
16 °C

A robotkolibri szupergyors akrobata

2010.01.03. 14:41 Módosítva: 2010-01-03 14:41:51
Különböző légi manőverekre már képes a világ első robotkolibrije, azonban egy helyben még nem tud repülni. Másodpercenként harminc szárnycsapással megközelíti a valódi kolibrit.

Óriási robotot egyszerűbb építeni, mondta a Der Standard osztrák lap szerint a világ első robotkolibrijét kifejlesztő japán Liu Hirosi. A férfi és a Tokióhoz közeli Csiba Egyetemen dolgozó kutatócsapata által megalkotott találmány tíz centiméter hosszú és csupán 2,6 grammot nyom.

kolibri450

Első ránézésre inkább emlékeztet egy papírrepülő, egy vitorlás és egy szitakötő keverékére, mint névadójára, hiszen parányi motorja mellett négy szárnya van. Ezekkel másodpercenként akár harmincat is képes csapni, míg az eredeti madarak 40-50 szárnycsapást érnek el ugyanennyi idő alatt.

A robotot infravörös szenzor segítségével lehet irányítani, kanyarokat és csavarokat is be lehet iktatni a mozgásába, valamint repülési magassága is változtatható. Liu szerint manőverei közben a szerkezet stabilabb, mint egy helikopter. Hogy még közelebb kerüljön ihletőjéhez, a következő cél az egy helyben repülés illetve lebegés beépítése lesz.

Liu tervei szerint a robotra egy miniatűr kamera kerül majd, amelynek segítségével a találmány betemetett emberek felderítésében vagy bűnözők üldözésében is használható lesz. A robotkolibri kifejlesztése 1,52 millió euróba (kb. 420 millió forintba) került.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?