Árpád
-2 °C
4 °C

Kiderült, miért rossz a migrénnek a fény

2010.01.12. 08:41
Az amerikai Harvard Egyetem kutatóinak sikerült kideríteniük, hogy a látóidegek miatt fokozza a fény a migrénes fájdalmat.

A visszatérő rohamokban jelentkező, többnyire féloldali fejfájás előfordulása a teljes népességre vonatkoztatva 8-12 százalék, ezen belül leggyakoribb a 20-50 közötti nők körében, ebben a csoportban 20-25 százalékot is eléri a gyakorisága. A migrénes rohamok 4 órától 3 napig is eltarthatnak és havonta többször ismétlődhetnek. A fájdalom általában lüktető, görcsös jellegű, szinte mindig hányinger, de legalábbis étvágytalanság, a külvilág ingerei (fény, hangok, szagok) iránti fokozott érzékenység kíséri.

Mint a BBC hírei között olvasható, a vizsgálatokban 20, látását vesztett beteg vett részt. Az első csoportba olyanok kerültek, akik valamilyen szembetegség - az ideghártya (retina) daganata vagy glaukóma (zöldhályog) - miatt teljesen elveszítették a látásukat. Mivel a fényérzékenység is elveszett, esetükben nem alakulhatott ki az alvás-ébrenlét normális ritmusa. A második csoportba olyanok kerültek, akik az ideghártya elfajulása miatt ugyan elveszítették látásukat, de a fényérzékelésük megmaradt, ahogy az alvás-ébrenlét ritmusa is.

Míg az első csoport tagjai nem reagáltak a fényre, a másodiké a fejfájás fokozódására panaszkodtak, amikor a fény hatásának tették ki őket, különösen ha kék vagy szürke hullámhosszú fényről volt szó.

"Ez arra utalt, hogy a látóideg is részt vesz a folyamatban, mivel a teljességgel vak személyeknél ez az ideg nem továbbítja a fényimpulzusokat az agyba" - magyarázta a vizsgálatokat irányító Rami Burstein professzor.

Hozzátette: gyanítják, hogy a folyamatban részt vesznek a retina közelmúltban felfedezett érző sejtcsoportjai is, amelyek melanopszin nevű fehérjét tartalmaznak.

A Harvard Egyetem kutatói végeztek kísérletet patkányokon is, amelyeknek a szemébe festékeket fecskendeztek és megfigyelték a színezőanyag útját a látóidegen keresztül az agyba. Így fedezték fel azt az agyi sejtcsoportot, amely migrénes roham alatt aktiválódik.

"Amikor apró elektródákat ültettünk ezekbe a migrénes neuronokba, azt fedeztük fel, hogy a fény elektromos impulzusok áradatát indítja el, amelyek ezeken az idegsejteken összpontosultak" - mutatott rá Burstein professzor.

Az idegsejtek egy ideig aktivált állapotban maradtak azután is, hogy megszűnt a fény hatása. "Ez megmagyarázza, miért mondják a betegek, hogy a fejfájás a fényhatás után pár másodperccel fokozódik, de akár 20-30 percet is el kell tölteni egy sötét helyiségben, hogy enyhüljön a szenvedés" - tette hozzá.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?