Vilma
-4 °C
-1 °C
Index - In English In English Eng

Süllyed a világtérkép-sziget Dubaj partjainál?

2010.02.03. 15:10
Süllyed a világtérképet lemásoló mesterséges szigetcsoport Dubaj partjainál, legalábbis a NASA friss felvételei erre engednek következtetni. Az építtető cég szerint meg nem.

A NASA műholdas képein, illetve a nemzetközi űrállomás legénysége által készített felvételeken úgy tűnik, gondok vannak a Dubaj partjainál becslések szerint 15 milliárd dolláros költségvetéssel felépített mesterséges szigetcsoporttal, a World Islandsszel. A – többé-kevésbé – a Föld térképét formázó, 300 szigetből álló építményben az utóbbi időben több sziget formája is megváltozott, néhány összeolvadt, mások pedig elsüllyedni látszanak.

A parttól négy kilométerre, egy mesterséges lagúnában létrehozott, összesen 54 négyzetkilométeres szigetcsoport építése 2003-ban kezdődött azzal a céllal, hogy a világ legfényűzőbb, exkluzív luxushoteleit és magánbirtokait alakítsák ki rajta. Több mint 320 millió köbméter homokot mozgattak meg az építkezés során a szigetek felépítéséhez, és 37 millió tonna sziklát a szigeteket körülölelő hullámtörő gátak felhúzásához.

Fotó: NASA (a kép nagy felbontású verziója itt tekinthető meg)

A gát építése 2008-ban befejeződött, ekkorra a szigetek 70 százalékára már volt befektető, vagy vásárlójelölt. A Dubajt is elérő válság miatt azonban elhalkult a World Islands körüli nagy felhajtás, és 2009 tavaszán az építkezést fel is függesztették. Az építtető Nakheel Properties egyébként az 59 milliárd dolláros adóssága elől menekülő Dubai World holding tulajdonában van.

A NASA képeinek nyilvánosságra hozatala után reagált a Nakheel is: a cég közleménye szerint szó sincs süllyedésről, a szigetek összeolvadása és megváltozott alakjuk szándékos, és a vásárlóik kifejezett kérésére történt.