Lezárult a Megyék Harca első fordulója

2010.02.06. 16:13 Módosítva: 2010.02.06. 16:54
Átnéztük a statisztikákat és kiszemeztünk belőlük minden érdekeset: már tudjuk, melyek voltak a leglelkesebb megyék, és azt is, hogy hány játékosnak sikerült maximális pontszámot elérnie.

Múlt pénteken indult játékunk, melyben olvasóink regisztráció után kiválaszthatják, hogy melyik megyéért játszanak, majd pontszámaik ennek a területnek az átlagát módosítják, immár hivatalosan is lezárult. Egy hét állt a rendelkezésükre, hogy kitöltsék 12 tudományos kérdéseinket. A facebookos csoportok szinte forrtak, beindultak a trollkodások a szomszédos megyecsoportokban, a kvízt újabb és újabb hullámban támadták meg a csapatok, összességében közel 60 ezren kattintottak a kérdéseket tartalmazó cikkbe.

A kattintás után azonban sokaknak inába szállt a bátorságuk, hiszen összesen 13247-en töltötték ki a tesztet 7,66 pontos átlaggal, ami azt jelenti, hogy az országból minden 755. ember vállalta a kihívást.

A leglelkesebb megye egyértelműen Vas volt: a nyugat-magyarországi közigazgatási egység minden ötszázadik lakosa szembeszállt a tudományos kérdésekkel, de bátor volt még Budapest, Zala és Veszprém is. A legkevésbé harcos hangulatban ebben a hónapban Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun volt, innen csak minden 1200. lakos esett neki a kvíznek.

A legjobb eredménnyel a 30-49 évesek zártak, az ő átlaguk 12-ből 7,78 pont volt, míg a legkevésbé sikeresek a 65 év felettiek voltak 6,84 pontos átlaggal. Nekik még bőven lesz esélyük bizonyítani, hogy mindent jobban tudnak a fiataloknál. Ugyanígy a nők revánsot vehetnek azért, hogy a tudományos fordulóban 6,93 pontos átlaggal zártak az egyébként kétszer lelkesebb férfiak 8 pontjához képest.

Szerencsére alig volt 0 pontos teszt, alig öt embernek nem sikerült még véletlenül sem a helyes választ eltalálni. Csak 12 egypontos és 38 kétpontos teszt volt, míg a még szintén valószerűtlenül rossz hárompontos eredményt 141 olvasónak sikerült elérnie. Innentől kezdődnek a valószerű eredmények, a játékosok 98,5 százaléka háromnál több helyes választ adott.

Kevesen vannak ugyanakkor a csúcs közelében is: 11 válasz már nagyon jónak számít, ez az olvasók öt százalékának jött össze, míg a 12 pontos hibátlan teszt 181 embernek, a játékosok 1,4 százalékának.

És akkor nézzük meg a kérdéseket, vastagon kiszedve a helyes válasz:

  • Hány kromoszómapárja van az embernek?
    6, 23, 92
  • Hol van a Hubble-távcső?
    Andokban, Alaszkában, Világűrben
  • Melyik gáz képes ezek közül a legnagyobb üvegházhatást kifejteni?
    Metán, Szén-dioxid, Hidrogén
  • Melyik állat képes elérni a legnagyobb sebességet?
    Gepárd, Vitorlahal, Vándorsólyom, Kardhal
  • Milyen alakzat látható a képen?
    Paralelepipedon, Deltoid, Paralelogramma
  • Mekkora a közepes Föld-Hold-távolság?
    3,84 ezer km, 38,4 ezer km, 384 ezer km, 3,84 millió km
  • Melyik nem tartozik a fizika négy alapvető kölcsönhatása közé?
    Gravitációs-, Elektromágneses-, Erős-, Részecske-kölcsönhatás
  • Melyik okozhat cunamit?
    Földmozgás az óceánban, Olvadó jégsapkák, Melegebb áramlatok, Környezetszennyezés
  • Mitől különleges az őssejt?
    Növényi rostokat tartalmaz, Csak a köldökzsinór-vérben található meg, Képes többféle sejtté változni
  • Hol található a Föld legmélyebb pontja, a Mariana-árok?
    A Csendes-óceánban, az Atlanti-óceánban, az Indiai-óceánban
  • Melyek jelentek meg legkorábban a Földön a következő élőlények közül?
    Ízeltlábúak, Hüllők, Halak
  • Igaz-e, hogy ha hipóhoz sósavat öntünk, klórgáz képződik?
    Igaz, Hamis

Összegezzük a statisztikákat, és az első forduló végeredményét, a győztes megyét jövő héten hirdetjük ki egy videóban. Addig is ha részletesebb statisztikákhoz akar jutni, érdemes csatlakoznia saját megyéje csoportjához:

Bács-KiskunBaranyaBékésBorsod-Abaúj-ZemplénBudapest,CsongrádFejérGyőr-Moson-SopronHajdú-BiharHevesJász-Nagykun-SzolnokKomárom-Esztergom,  NógrádPestSomogy,Szabolcs-Szatmár-BeregTolnaVasVeszprémZala.

Ha meg csak egy kis lelkesítésre vágyik, nézze megy megyéje híres szülöttét, amint játékra buzdítja. Alig több, mint két hét múlva visszatérünk még izgalmasabb, még szórakoztatóbb témakörrel. Februárban a show-business világában látogatunk el.

A visszaszámlálás megindult.



  • Tippek
  • Biztosítás