Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Ragályos a kialvatlanság

2010.02.22. 15:36
Először mutatták ki tudósok, hogy a rendszeres kialvatlanság és a kábítószer-fogyasztás úgy terjed a kamaszok között, mint egy ragály.

A kialvatlanság és a kábítószer-használat olyan ragályos, mint egy fertőzés, állítják a San Diegó-i Egyetem (UCSD) kutatói. Vizsgálatuk kimutatta, hogy két fontos klinikai és közegészségügyi probléma, a kamaszkori alvási zavar és a droghasználat szoros kapcsolatba hozhatók egymással. A hét óránál kevesebbet alvó tinédzserek nemcsak hajlamosabbak a kábítószerezésre, hanem  át is tudják ragasztani az alváshiányt és a drogozást a barátaikra és testvéreikre.

Az UCSD és a Harvard Egyetem tudósai szerint az olyan kamaszok, akiknek hét óránál kevesebbet alvó barátjuk van, maguk is 11 százalékkal nagyobb valószínűséggel fognak hét óránál kevesebbet aludni, és közülük 19 százalékkal többen fognak marihuánát szívni, mint azok, akiknek barátja jó alvó.

Az amerikai Országos Alvás Alaptvány (National Sleep Foundation) ajánlása szerint a kamaszoknak legalább 8,5 órát, a felnőtteknek pedig (korra való tekintet nélkül) legalább hét órát kellene aludni éjszakánként.

Más alvás

Egy másik tanulmány, amely a különböző életkorokban vizsgálta az alvás szerepét, rámutatott, hogy a 68 évesek átlagban jobban teljesítettek egy memóriateszten, ha napközben kicsit alhattak. A 27 évesek átlagosan szintén jobb eredményt értek el, ha kialudták magukat.

Sean Drummond, az UCSD pszichiátriai tanszékének professzora szerint a magyarázat az alvás hatékonyságában rejlik: a fiatal felnőtteknél sokat számít a hosszabb ideig tartó zavartalan alvás. A kor előrehaladtával egyre gyakoribbá válik, hogy a mély alvás megszakad, és az ember az éjszaka közepén egy időre felébred, vagyis csökken az alvás hatékonysága.

Ám míg az idősebbeknél a szakadozott alvás nem hat ki az agyi funkciókra, illetve nem befolyásolja a másnapi teljesítményüket, a fiatalok megsínylik, és határozottan káros hatással lesz az agyi tevékenységükre is.

Az UCDS egy másik csoportja a délutáni szunyókálás lehetséges előnyeit vette számba. Arra koncentráltak, hogy vajon a délutáni alvás felveheti-e a versenyt az éjszakai nyugodalommal. Az eredmény szerint 90 perc délutáni szundítással ugyanott tart az ember, mint egy átaludt éjszakával - számolt be a kutatásról Sara Mednick, az UCSD tudósa.

Akiknek viszont nincs módjuk a délutáni alvásra, azok gyakran nyúlnak koffeintartalmú italok után. Ám a tanulmányban azt is kimutatták, hogy a sziesztázás helyett bevetett koffein nem éri el ugyanazt a hatást. Egy dupla presszókávé kevésbé hatékony, mint húsz perc alvás - mondta a kutató. Mint hozzátette: a kávé ugyan segít a memória bizonyos funkcióinak felfrissítésében, ám olyan területeken, mint listák (szavak, számok, nevek) megtanulása, már hasznavehetetlen.