Valami átszáguldott Magyarország felett

2010.03.01. 16:07 Módosítva: 2010.03.02. 14:19
Vasárnap éjfél előtt fél órával titokzatos test száguldott át Magyarország felett. Akik látták, felkapták rá a fejüket. Radarjaink nem észlelték a titokzatos jelenséget, ami azonban rejtve maradt műszereink elől, azt az emberi szem több megyében is észlelte. A szakértők még nem biztosak a jelenség magyarázatában, de a csillagászok szerint valószínűleg egy meteor rémisztette meg az országot.

„Fél 12 körül leesett valami az égből.”

Ezzel a drámai mondattal kezdődött az a levél, amiből megtudtuk, hogy egy azonosítatlan tárgy szántotta végig a magyar légteret. Mint olvasónk írta, „a Ferdinánd hídról Újpalota felé tekintve lehetett látni, meglepően nagy volt, majdnem függőlegesen zuhant lefelé, miközben szép vörösen izzott”.

A Twittert is ellepték a titokzatos észlelések: „Volt egy villanas a budai hegyek mogott egy oraja. most vagy leszalltak az ufok vagy felrobbant valami” – írta dzsingisz. Becherpig tovább árnyalta a képet, kizárva a időjárási jelenség megnyugtató magyarázatát: „@dzsingisz: pont lattuk, nem lehetett villanas, mert nem volt felho sehol.”

Belső forrás

Nem sokkal később kiderült, hogy több kollégánk is látta az eseményt. „Azt hittem, atomvillanás volt” – mondta Szémann Tamás, a fotórovat sasszemű vezetője. „Itt Kerepesen is látta a fiam, a hokidöntő utolsó harmadában kérdezi tőlem, hogy hogyan villámlik ilyenkor, ha nincs vihar? Két-három-négy nagy villanást látott, nem tudta megszámolni rendesen, mert oda kellett kapnia a fejét a képernyőről. És a normál villámláshoz képest jóval erősebb fénye volt” – írta Gerényi Gábor.

Forrás: Időkép.hu
Forrás: Időkép.hu

Király András, a politikarovat munkatársa sem maradt le a jeleségről: „A Rómer Flóris utcában láttam a jelenséget. Az északkeleti égbolton, nyugatról kelet felé suhant át valami, amit leginkább egy kínai tűzijáték-rakétához tudnék hasonlítani. Az volt a furcsa, hogy nagyon közelinek látszott, de nem volt semmi hangja. Vasporosnak tűnő, narancsos csóvája volt, aztán hirtelen a fél égboltot betöltő villanással megsemmisült – itt lett gyanús, hogy nem tűzijáték volt. (A tűzijátékos viszonyításnál maradva: úgy tűnt, mintha valahonnan a Gábor Áron utcából lőtték volna ki, és látszatra úgy húsz méterrel a háztetők fölött robbant fel.)"

Nagy Katalin, aggteleki tanárnő az Indexnek arról számolt be, hogy fél tizenkettő körül lettek figyelmesek a nagy villanásra, majd pár másodperccel később hatalmas robbanást hallottak. "Az egész falu hallotta, megremegtek bele az ablakok. Ma mindenki erről beszélt. Elképzelhető, hogy a környéken ért földet a meteor, akkora volt a hanghatás."

Nyomoztak utána

Szentes György, a katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy több bejelentésről is értesültek, ezek elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeztek a rendőrséghez.

meteormap

Károkról nem volt hír, így akármi is volt az izzó tárgy, nem Magyarországon csapódott be. Szentes megjegyezte, hogy felvették a kapcsolatot a szlovák és az ukrán partnerszervezetekkel, de azok nem észleltek semmit. A szakember elmondta, hogy a honvédelemnél vagy a légiforgalmi irányításnál érdemes érdeklődni, hiszen ha rejtélyes objektumok bukkannak fel az égen, az ő radarjaik bizonyára észlelték, és „nem vagyunk Amerika, hogy eltitkoljuk az ilyesmit”.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányságon megerősítették az izzó fénygömb hírét, feladatuknak megfelelően a lakossági hívás után azonnal értesítették is a katasztrófavédelmet. Mint azt Egyedné Novodonszki Évától, a kapitányság sajtósától megtudtuk, egy ózdi térfigyelő kamera rögzítette is az eseményt. A megrázó felvételen látszik, ahogy a nappali világosság belehasít az éjszaka sötétjébe:

Roswell

Állítólag 1947. július 2-án egy azonosítatlan repülő tárgy zuhant le az új-mexikói város külterületén. A hírek szerint július 8-án, a RAAF (Roswell Army Air Field) bejelentette, hogy a becsapódó tárgy egy ufó volt, és négy földönkívüli testet találtak benne. A következő napon az Egyesült Államok légiereje bejelentette, hogy nem földönkívüliekről volt szó, hanem egy meteorológiai léggömbről. Egyes elméletek szerint a testeket a nevadai 51-es támaszpontra szállították, ahol azóta kísérleteznek a roncsokkal és a földönkívüliekkel.

Forrás: Wikipedia.hu

Hívtuk a honvédséget is, de ők nem értesültek a tűzgömbről, és azt állítják, nincs is közük hozzá. „Budapest zsúfolt légterét nem foglaljuk el kiképzési repülésre, ha mégis, az óriási zajjal járna, hónapokkal előre értesítenénk a lakosságot, vagy utólag bocsánatot kérnénk” – tudtuk meg a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályától. Kiderült az is, hogy ha bármilyen irányított repülő objektum, rakéta, űrhajó hasított volna át Magyarország légterén, azt a honvédelem radarjai kiszúrták volna, valószínűleg tehát más jelenségről volt szó.

A magyar légtér polgári jellegű forgalmának figyeléséért is felelős Hungarocontrol is lemaradt a fénygömbről. Fehér Imre, a társaság szóvivője azt mondta, hogy kollégái nem jelentették az esetet, és akármi volt a jelenség, nem lehetett hagyományos légi irányítási műszerekkel megfigyelni.

Meteor lehetett

Mizser Attilától, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkárától megtudtuk, hogy a csillagászati fórumokon hétfő hajnal óta komolyan foglalkoznak az izzó tűzgömbbel. A szakértő szerint többeknek sikerült megfigyelniük a Budapest és az ország több megyéje fölött vasárnap 23 óra 25 perc környékén átszáguldó testet. Mizser elmondta, hogy a borult időben az egész égboltot beragyogta a jelenség, fényesebb volt, mint a telihold.

Mi volt a titokzatos égi jelenség?

Mivel a tárgy nem csapódott be, teljes bizonyossággal nem lehet semmit sem kijelenteni róla, Mizser szerint azonban több mint valószínű, hogy egy nagyméretű meteorról volt szó. A tárgy fényereje alapján egy néhány tíz centiméteres, tehát egy méteresnél kisebb űrből érkező objektumra gyanakodnak, ami nem túl gyakran, de azért időnként be szokott lépni a légkörbe. A szakértő elmondta, hogy ezek a kövek 120 kilométeres magasságban lépnek be akár 210 ezer kilométer per órás sebességgel: az óriási súrlódástól a tárgy felizzik, majd 70-80 kilométeres magasságban felrobban, ami rendszerint óriási villanással szokott járni. Ezt észlelhették most is a csillagászok, a kamerák (ez éppen egy eprejesi) és a megfigyelők.

Babona

Megkérdeztük Dr. Janák Lajost, a Baktay Ervin Asztrológiai Intézet vezetőjét, hogy egy hullócsillag képes-e előidézni változásokat a horoszkópban, de azt a választ kaptuk, hogy egy efféle égi jelenség vizsgálata nem tartozik a csillagjóslás feladatai közé, és csak a babonások hiszik, hogy a hulló csillag hatással lehet az ember életére.



  • Tippek
  • Babaváró hitel