Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

2010: a tömeggyilkos év

2010.03.16. 08:47
A haiti, chilei és török földrengések, a Kínában és az Egyesült Államokban jelentkező hóviharok óriási károkat okoztak és szokatlanul sok emberrel végeztek. Az idei év nem indul valami jól.

A Livescience szerint 2010 meglehetősen rosszul indult a természeti katasztrófák számát és erejét nézve. Az elmúlt évtizedek statisztikáit szemlélve kiderül, hogy átlagosan minden évben 78 ezer ember vesztette életét 2000 és 2009 között. Ez a szám egyébként a kilencvenes években 43 ezer volt, a nyolcvanas években 75 ezer, ami mutatja a statisztika kiszámíthatatlanságát: egy-egy nagyobb katasztrófa jelentős változást tud előidézni a vizsgált időszakban.

Ugyanakkor a lap szerint feltűnő, hogy 2010-ben milyen sok tragédia történt, mind az esetek, mind az áldozatok számát figyelembe véve. Mert ameddig tavaly például összesen 10416 ember vesztette életét tizenkét hónap alatt - leginkább az indonéziai földrengés miatt - addig idén már bőven 200 ezer fölött jár ez a szám.

A legnagyobb csapás persze a haiti földrengés volt, ami egymaga 220 ezer embert ölt meg a kilencmilliós lakosságból. Az áldozatok száma eléri a 2004-es cunami halottjainak a számát, akkor azonban több országot, több embert érintett a katasztrófa, a lakosság arányát figyelembe véve most jóval nagyobb volt a pusztítás. Kathleen Tierney, a Coloradói Egyetem professzora egyenesen odáig ment, hogy a haiti földrengést minden idők legpusztítóbb katasztrófájának nevezze, amiért az a teljes lakosság közel 2,5 százalékával végzett.

A földrengésben elszenvedett anyagi kár elérheti a 14 milliárd dollárt, de bőven voltak még nagy anyagi és emberveszteséggel járó katasztrófák az elmúlt három és fél hónapban. A 8,8-as erősségű chilei földrengés például három méterrel tolta arrébb Concepción-városát, megölt körülbelül hatszáz embert és 15 milliárd dolláros anyagi kárt okozott. A 6-os erősségű török földrengés 41 emberrel végzett, a kínai hóvihar milliókat érintett és több tucat embert megölt, míg a washingtoni havazások több ezer embert vágtak el a külvilágtól és a közművektől, legalább ketten meghaltak, a kár meg meghaladta a 41 millió dollárt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport