Terjed a szifilisz Magyarországon
Az elmúlt 10-15 évben a szifiliszes esetek száma háromszorosára nőtt – mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika vezetője, Kárpáti Sarolta. Kárpáti szerint a hetvenes években még csak elvétve voltak betegek, a nyolcvanas években már kétszáz új beteget regisztráltak, most pedig öt-hatszáz körül mozog a szifiliszesek száma.
A témának az ad aktualitást, hogy Hajdúhadházán egy 14 éves diák elkapta a betegséget, és állítólag több társát is megfertőzte.
Kárpáti Sarolta elmondta: az utóbbi években megjelentek a szifiliszes terhes anyák és újszülöttjeik, valamint az idegrendszeri szifiliszben szenvedő betegek.
A betegség kizárólag nemi úton terjed, illetve a terhes anya fertőzheti meg a magzatát. Gyógyítható betegségről van szó, de a problémát az jelenti, hogy nem elég csak azt a beteget meggyógyítani, akinél kimutatták a betegséget, hanem azt is kezelni kell, akitől elkapta, illetve akinek továbbadta. Az orvosnak és a gondozónak védett adatokhoz kell hozzáférnie, ám a gyógyítás népegészségügyi érdekből történik, a módszerek pedig védik a beteg személyiségi jogait. A gyógyítás célja, hogy a fertőzőlánc minden tagját felderítsék.
Erről is a Facebook tehet?
Az Egyesült Királyságban azt figyelték meg a kutatók, hogy a vírus elterjedtebb azokban a városokban, ahol a Facebook különösen népszerű. Az okot abban látják, hogy a közösségi portál segítségével az emberek könnyen találnak maguknak alkalmi szexpartnereket.