Jolán
2 °C
4 °C

Meg akarják építeni Charles Babbage analitikus gépét

2010.10.17. 18:21 Módosítva: 2010-10-17 19:05:19
Kampány indult a modern számítástechnika megalapozójának tekintett, XIX. századi angol matematikus és feltaláló, Charles Babbage álmának valóra váltására: analitikus gépének a megépítésére.

A tudós volt az első, aki előállt a programozható számítógép ötletével. A gőzhajtású analitikus gép (Analytical Engine) tervét 1837-ben vázolta fel az ugyancsak általa kidolgozott differenciagép elveinek továbbfejlesztésével, de meghalt, mielőtt láthatta volna működés közben. Az azóta eltelt 173 évben a szerkezet egyes elemeit megépítették ugyan, de a teljes gép sosem készült el.

A The Daily Telegraph című brit lap értesülése szerint John Graham-Cumming programozó most nekilátott, hogy összegyűjtsön elegendő pénzt - legalább 400 ezer fontot, vagyis több mint 120 millió forintot - a réz- és vasalkatrészekből álló berendezés létrehozására. Kampányához már ezerhatszázan csatlakoztak, kilátásba helyezve, hogy hozzájárulnak a költségekhez.

A programozó a matematikus eredeti tervrajzait kívánja alapul venni, amelyek a londoni Tudományos Múzeumban találhatók a tudós jegyzetei között.

A Pécsi Tudományegyetem honlapján olvasható információk szerint az analitikus gép elkészítéséhez Charles Babbage annak idején 17 000 fontot kapott előlegként a kormánytól, és saját tőkéjéből is ráköltött mintegy 20 000 fontot (más forrásból úgy tudni, hogy a támogatást nem az analitikus géphez, hanem a differenciagéphez nyújtotta a kabinet). A kormány 1842-ben, miután még mindig nem voltak látható eredmények, megvonta támogatását a feltaláló munkájától.

Pedig a gép a modern számítógépek sok sajátságával rendelkezett. Babbage univerzális gépet tervezett, amely adatbeviteli és eredmény-kiviteli egységből, számolóműből és részeredmény-tárolóból állt volna. Lyukkártyákról olvasta volna be az információkat, tudott volna utasításokat és adatokat tárolni, matematikai műveleteket végrehajtani és adatokat kinyomtatni. Lyukkártyák vezérelték volna a tulajdonképpeni számítási folyamatokat is. Megjelent a feltételes vezérlésátadás ötlete: egy szám előjelének függvényében a berendezés kétféleképpen folytatta volna működését. A tárolómű 200 részeredmény tárolására lett volna alkalmas. Erre a célra 1000 darab, egyenként 50 fogaskereket tartalmazó oszlopot tervezett a matematikus. Haláláig a gépen dolgozott, bár az építése már kezdetben megakadt: a kor finommechanikai lehetőségeivel a berendezést nem lehetett elkészíteni.

Ha megépült volna, egy futballpálya területét foglalta volna el, és öt gőzgép energiája kellett volna a működtetéséhez.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?