Bernát, Felícia
13 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

14 perc alatt tanul meg az agy egy új szót

2010.12.16. 11:00
Az emberi agy kevesebb mint negyedóra alatt képes megtanulni egy új szót - állapították meg brit idegtudósok.

A nyelvtanulással szemben felhozott kifogások egy részét leromboló eredmények szerint csak annyit kell tennie a nyelvtanulónak, hogy az adott idő alatt 160-szor meghallgatja a szót. A cambridge-i kutatók szerint ennyi idő alatt az agyban az idegsejtek létrehoznak egy új hálózatot, amely speciálisan az adott szót rögzíti.

A kutatók 16 egészséges önkéntes agyi aktivitását követték nyomon a résztvevők fején elhelyezett elektródák segítségével. Először ismerős szavakat hallgattak a tesztalanyok, miközben a készülékkel rögzítették agyi aktivitásukat. Ezt követően egy ismeretlen szót hallgattak meg újra és újra, anélkül, hogy el kellett volna ismételniük.

Agyuk eleinte keményen dolgozott, hogy felismerje az új szót, ám 14 percen át lejátszott 160 ismétlés után az új memórialenyomatok gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek voltak a már ismert szavak lenyomataitól. A kutatók szerint ez egyúttal azt is mutatja, hogy a nyelv gyakorlása igen fontos. A hallott szavak elismétlése kiterjeszti a neurális hálózatokat az agy beszéddel foglalkozó területeire is.

A brit orvosi kutatási tanács, az MRC cambridge-i kutatóinak azonban nem az volt az elsődleges célja, hogy turistáknak segítsen nyelvet  tanulni, hanem afáziás emberek új megközelítésű terápiáját kívánják kidolgozni. Az afázia beszédzavart, a gondolatok kifejezésének vagy más beszéde megértésének képtelenségét jelenti valamilyen agyi sérülést, például szélütést követően.

A kutatók szerint eredményeik arra utalnak, hogy gyorsabb rehabilitációt lehetne elérni agysérült embereknél, ha a kezelés az agy azon képességét célozná meg, hogy ezeket a memórialenyomatokat gyorsan meg tudja alkotni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!