Hosszú évek óta vitáznak a tudósok arról, hogy mire voltak jók a tízezer éve kihalt kardfogú macskafélék (Smilodon fatalis) hatalmas szemfogai. Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy e félelmetes ragadozóknak igen gyenge volt a harapásuk. Egyes szakértők szerint a kardfogak csupán díszként szolgáltak, a párválasztásban játszottak szerepet, hogy kedvezőbb fényben tüntessék fel a hímeket a potenciális arajelöltek szemében.
Végül a kutatók arra a konszenzusra jutottak, hogy a hatalmas szemfogakkal a kardfogú tigris a végső, végzetes csapást mérte a már földre leterített áldozatára. Ennek a mikéntjére a dániai Aalborgi Egyetemen keresték a választ Per Christiansennel az élen.
A dán tudósok azokat az igen jó állapotban fennmaradt jégkorszaki csontvázakat vizsgálták, amelyek Los Angelesben kerültek napvilágra. Az állkapcsok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a kardfogú macskaféléknek minden mai ragadozónál szélesebbre kellett tátaniuk a szájukat, hogy fegyverként használhassák a félelmetes szemfogakat.
"Akinek ekkora fogai vannak, hatalmasra kell tátania a száját, hogy valami egyáltalán belejusson" - magyarázta Per Christiansen.
Nagytestű állatokra - bölényekre, lovakra vadásztak, rávetették magukat a zsákmányra, leterítették, majd rendkívül izmos elülső végtagjaikkal elcsavarták a nyakát, és megadták a kegyelemdöfést - gyorsan belemartak áldozatuk torkába. Gyorsan, erőteljesen csaptak le, mélyen bevájva a szemfogakat a zsákmány torkába vagy a nyakába. Ugyanakkor képtelenek voltak arra, hogy percekig satuba fogják áldozatuk nyakát, mint teszik ezt a modernkori macskafélék, a kardfogú tigrisnek ehhez nem volt elég erős az állkapocsizomzata - mondta Per Christiansen.
A dán kutatók koponyák százait elemezték, hogy feltérképezzék, miként fejleszthetett a kardfogú tigris egészen más állkapcsokat, mint a modernkori macskafélék.
"A macskafélék fokozatosan egyre jobban és jobban szakosodtak, míg végül megjelent az olyan gyilkológép, mint a Smilodon fatalis. Ahogy növekedtek a szemfogak, zsugorodtak az állkapocsizmok, ám rostjaik sokkal függőlegesebben orientálódtak, mint korábban, vagyis hatékonyabban voltak képesek összezárni az állkapcsaikat" - mutatott rá a dán kutató.
A hatalmas kardfogú macskafélék nagytestű, de viszonylag lassú állatokra vadásztak.
"Erős, de súlyos testük volt és viszonylag rövid, bár módfelett izmos végtagokkal rendelkeztek. Így aligha lehettek túl gyorsak, semmiképp sem voltak olyan fürgék, mint a leopárd vagy a tigris. Ez lett a végzetük" - mondta Per Christiansen.