Csak a csontvázakat hagyták meg

Ismeretlen ókori halotti kultusz nyomaira bukkantak amerikai tudósok a Himalájában, ahol az elhunytak csontjairól, mielőtt végső nyugalomra helyezték volna őket, gondosan lefejtették az izomzatot.

A Mustang-körzetben 4200 méteres magasságban egy barlangban 27 személy földi maradványait fedezték fel. Az előzetes DNS-vizsgálatok tanúsága szerint a másfélezer éve elhunyt személyek rokonságban álltak egymással. A holttestekről lefejtették a húst, vélhetően fémkéssel, majd ezután a csontvázakat akkurátusan széles fapolcokra fektették. A barlangban kecske-, szarvasmarha- és lócsontokat fedeztek fel, az állatokat a feltételezések szerint feláldozták.

A kutatók kizárják a kannibalizmus lehetőségét.

"Egészen másként csontozzák ki a húst, ha táplálkozásról van szó. Emberevés esetén a koponyát széttörik, és elfogyasztják az agyvelőt, ahogy szétzúzzák a csontokat is a csontvelő megszerzése érdekében, itt viszont semmi hasonlót nem tapasztaltunk" - magyarázta a kutatásokat irányító Mark Aldenderfer, a Kaliforniai Egyetem régésze.

Importált szokás?

A régész szerint e temetkezési szokás kapcsolatos lehet két másik halotti rituáléval. Tibetben mind a mai napig létezik az égbe temetkezés gyakorlata, amikor a halott testét a papok feldarabolják, és felkínálják az elemeknek és a keselyűknek. Mint Mark Aldenderfer megjegyzi, Tibet mindössze 16 kilométerre van a barlangtól.

A másik rítust a zoroasztrizmus, a Kr.e. II. évezredben, az iráni fennsíkon született vallás követői gyakorolták, akik a halált a gonosz ideiglenes győzelmének tekintették, így az elhunyt tisztátlan volt a szemükben, és igyekeznek minél hamarabb megszabadulni tőle. Ehhez a holttestet egy, a településen kívül épített, kör alakú, felül nyitott toronyba, az úgynevezett "Csend tornyába" vitték, ahol a tetemek a keselyűk prédájává váltak. Miután a dögevők letakarították, és a nap kiégette a csontokat, egy közös sírboltban helyezték őket.

"A Mustang-körzet népe átvehette a zoroasztrizmus halotti rítusát, majd átadhatta őket a tibetieknek" - vélekedik Mark Aldenderfer.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59