Elszabadult egy orosz katonai műhold

Felmondta a szolgálatot a Raduga-1 orosz katonai távközlési műhold, és most más űreszközöket veszélyeztet - jelentette az Interfax hírügynökség.

A Raduga-1 műholdat 2004-ben állították geostacionárius pályára (ez olyan pálya, amelyen egy objektum az egyenlítő síkjában a Föld forgási periódusával megegyező sebességgel kering, és így a Földhöz képest változatlan helyen áll). 2010 februárjáig egy bizonyos ponton állt a Föld felszíne felett, majd júliusra áthelyezték egy másik pozícióra. Ezt követően a műhold, hogy a kijelölt helyén maradjon, négyszer korrigálta pályáját, legutóbb tavaly decemberben.

A következő korrekciónak február végén kellett volna megtörténnie, de elmaradt. Ehelyett a Raduga-1 elhagyta helyét, és már több mint egy hosszúsági fokkal eltávolodott onnan, nyugat felé tartva. Ez a jelenség, különös tekintettel arra, hogy a műhold veszélyesen megközelített más űreszközöket is, egyértelműen arra vall, hogy a Raduga-1 felmondta a szolgálatot - mondták el a hírügynökség forrásai.

Az Interfax eredetileg dél-koreai lapokat idézve számolt be arról, hogy a Raduga-1 a héten majdnem összeütközött egy dél-koreai mesterséges égitesttel: a távközlési és meteorológiai célú COMS-1 koreai geostacionárius műhold helyét korrigálni kellett, mert a Raduga-1 három kilométerre megközelítette. A koreai lapok szerint már két japán műholdat is el kellett vinni a Raduga-1 útjából.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59