Visszatért a Földre a Szojuz TMA-M űrhajó

Visszatért a Földre szerdán a Szojuz TMA-M, az első digitális űrhajó, fedélzetén Alekszandr Kaleri és Oleg Szkripocska orosz, valamint Scott Kelly amerikai űrhajóssal; az űrhajósok egészségesek - közölte a Repülésirányítási Központ (CUP).

Az űrhajó a tervezett időpontban, a kazahsztáni Arkaliktól mintegy 80 kilométerre ért földet. Az űrhajó a Nemzetközi Űrállomásról való leválás után a szokástól eltérően 50 méterre eltávolodott az állomástól, majd ott kipróbálták irányítási rendszerét, és a kísérlet eredményétől tették függővé, hogy az űrhajósokat szállító kapszula leszállása automatikus üzemmódban vagy ballisztikus úton megy végbe.

Az eddiginél korszerűbb, új számítástechnikával működő űrhajónak a leszálló kapszulában lévő irányító pultja ugyanis az űrállomásra vezető úton felmondta a szolgálatot. Később azonban felküldték a javításhoz szükséges alkatrészeket.

A most visszatért három űrhajós - a 25/26 űrexpedíció tagjai - 159 napot töltöttek az űrállomáson. Ottani munkájuk során fogadták a Discovery űrrepülőgépet, az ATV-2 európai és a HTV-2 japán teherűrhajót és két orosz Progressz-M teherűrhajót, és háromszor léptek ki a nyílt világűrbe.

Az orosz űrhajósok tudományos feladataik teljesítése mellett részt vettek az oroszországi népszámláláson, 16-szor ünnepelték az újévet, és beszélgettek Kirill orosz ortodox egyházfővel, moszkvai pátriárkával az ortodox karácsony alkalmából. Az új széria következő űrhajója, a Szojuz TMA-02M a tervek szerint május 30-án indul, még mindig kísérleti jelleggel.

Az űrállomáson az orosz Dmitrij Kondratyev, az olasz Paolo Nespoli, az Európai Űrügynökség űrhajósa és Catherine Coleman amerikai űrhajósnő dolgozik tovább a 27. expedíció tagjaként. Új űrhajósokat a Szojuz TMA-21 visz majd az űrállomásra. A Szojuz TMA-21 indulását március 30-ra tervezték, de meghatározatlan időre elhalasztották.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59