Álmaink melléktermékek csupán

Az alvás sokkal fontosabb szerepet tölt be az emlékezet szempontjából, mint eddig hitték - fejtették ki német pszichológusok egy konferencián.

A mély alvás szakaszaiban nagytakarítás történik - magyarázta a németországi Halléban tartott Kísérleti Pszichológiai Konferencián Josef Lukas. Mint fogalmazott, az álmok a nagytakarítás melléktermékei.

Azok az információk, amelyeket agyunkban napközben felhalmozunk, a mély alvás szakaszaiban hierarchikusan rendeződnek, és vagy biztos helyen tárolódnak, vagy kitörlődnek - taglalta Lukas, aki a Martin Luther Egyetem pszichológiai intézetének professzora. A szakemberek véleménye szerint ezért hatékonyabb az ébredés utáni tanulás, mint az elalvás előtti.

Egy másik, a pszichológusok körében állandóan boncolgatott téma az a kérdés volt, hogy a nők több dolgot képesek-e egy időben elvégezni, mint a férfiak. Kísérletileg ezt nem sikerült igazolni, holott számtalan megközelítésben vizsgálták már. Bizton állítható tehát, hogy előítéletről van szó - húzta alá a professzor a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint.

A figyelem témája ugyanakkor továbbra is rejtély a szakemberek számára. Egyelőre bizonytalan, hogy pontosan mi is irányítja a figyelmet. Van egy igazolatlan elmélet, amely szerint a mozgás és az érzékelés elválaszthatatlan folyamat az agyban - egy zongoristának például ezért nem kell állandóan néznie, hogy mit tesz a kezével.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59