Meghalt a pillanatragasztó atyja

Harry Coover véletlenül fedezte fel a szupererős ragasztószert. Először 1942-ben fedezték fel a cianoakrilátot, amikor a második világháborúban használt fegyverekhez akartak műanyag távcsöveket készíteni. Az anyag mindenhez odaragadt, amihez hozzáért, ezért inkább nem kísérleteztek vele tovább.

Kilenc évvel később megint előkerült az anyag, amikor repülőgépek pilótafülkéjéhez kerestek hőálló bevonatot. Akkor figyeltek fel az anyag előnyös tulajdonságára, amikor tönkretettek vele egy 3000 dolláros refraktométert - összeragasztottak két lencsét. Coover szemfüles volt, és végül az Egyesült Államokban 1958-ban piacra dobták a ragasztót Super Glue néven.

Ez persze csak egy szabadalom volt a Coover által levédett 460-ból. Munkája során több polimert feltalált, foglalkozott a szén gázosításával és az organofoszfátokkal is. Kreativitását többször díjazták, 2004-ben felkerült az amerikai feltalálók dicsőségfalára, Barack Obamától pedig 2010-ben kapott kitüntetést.

Harry Coover Newarkban született 1917-ben, majd a New York-i Hobart főiskola elvégzése után a Cornellen szerzett kémikusi diplomát.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59