Paulina
21 °C
36 °C

A kialvatlanság okoz magas vérnyomást, nem a kávé

2011.04.22. 10:56

A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett jelentéshez hat olyan korábbi vizsgálat adatait elemezték, amelyekbe eredetileg összesen 170 ezer embert vontak be, a követési idő pedig akár 33 év is volt.

„Az eredmények azt mutatták, hogy a napi 3 csészénél több szokásszerű kávéfogyasztás nem hozható kapcsolatba a magas vérnyomás emelkedett kockázatával azokhoz képest, akik átlagosan napi egynél kevesebb kávét ittak" - írta Liwei Chen, a Louisianai Állami Egyetem (New Orleans) közegészségügyi karának munkatársa.

A résztvevők közül csak minden ötödiknél alakult ki magas vérnyomás, és a napi öt kávét ivók között sem volt nagyobb az arány. Még meglepőbb módon azok, akik napi 1-3 csészényi kávét ittak, némiképp hajlamosabbnak tűntek a magas vérnyomás kialakulására.

Egyes szakemberek szerint a kávé akkor növelheti a magas vérnyomás kockázatát, ha olyan mennyiséget iszik valaki, ami már akadályozza az éjszakai alvást, így krónikusan kialvatlan marad.