Ambrus
-2 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Korábban kellene tanítani a kémiát

2011.05.23. 08:10
Perczel András biokémikus kapta vasárnap este a magyar tudományos élet egyik legrangosabb, kétévente odaítélt elismerését, a Bolyai-díjat. Az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének tanára a díjátadó előtt válaszolt kérdéseinkre, beszélt a kémiaoktatásról, és arról, hogy külföldi tanulmányok nélkül nem kutató a kutató.

Váratlanul érte a díj?

Igen, nem számítottam rá. Nagyon örültem neki, szerintem ez nemcsak nekem megtiszteltetés, hanem az egész magyar kémikustársadalomnak. Munkatársaimnak is nagy öröm, különösen, hogy a Kémia Nemzetközi Évében történt.

Ön szerint mi az oka annak, hogy ennyire a kémiára irányult a figyelem?

Áthatja az egész életünket, hiszen minden molekulákból épül fel, ezen kívül a modern társadalom rengeteg mesterséges anyagra támaszkodik, kémiai reakciók során előállított különböző vegyületekre, gyógyszerekre. A kémia eredményei sokkal inkább jelen vannak az életünkben, mint azt gondolnánk. A kémia megbecsült és elismert helyzetben van a tudományon belül, bár általában akkor kerül címlapra, ha valamilyen kémiai anyag miatt baj van – de ezeket a bajokat általában nem kémikusok okozzák.

i01

Ideje jelentős részét tanárként tölti. Mi a véleménye a hazai kémikusképzésről?

A kémia oktatása hagyományosan jó volt nálunk, és most is megteszünk mindent, hogy jó maradjon. Az egyik legnagyobb nehézség, megrázkódtatás a BSc-MSc átállás volt – ez különösen a következő tanárgeneráció lehetőségeit rontotta, nagyon kevés tanár tanul most kémiaszakosnak. Amúgy az egyszakos kutató kémikusok lehetőségei jók, nagy presztízsűek a világban is, nálunk is. A kémikusok ritkán munkanélküliek, akik nálunk végeznek, általában jó helyekre kerülnek. Vannak munkatársaim vezető magyar gyógyszergyárakban, sokan szinte be sem tudják fejezi a doktorijukat, már mennek Zürichbe vagy Göteborgba. Az egyik diákomnak most lesz a védése, de már elkelt New Yorkban. Szóval azt hiszem, pezsgő a hazai képzés.

És a középiskolai kémiaoktatás? Nekem az az élményem, hogy nem volt olyan gyerek a gimnáziumi osztályomban, akinek a kémia lett volna a kedvence, túl nehéznek éreztük.

Ez igaz, a kémia nehéz, nagyon sok absztrakciót kíván. Kicsit olyan, mint a matematika, korán kellene elkezdeni, még amikor nem feltétlenül értik a diákok – így kicsit megszoknák, és aztán amikor már meg kellene érteniük, könnyebben tudnának benne gondolkodni. Sajnos szomorú tapasztalat, hogy egy osztályban van két-három gyerek, akinek van érzéke a kémiához, és őket tanítatlanul is vonzza a tantárgy, de az összes többit az első alkalommal, hatodik osztályban elveszíti a kémia.

Édesapja építész. Szerepet játszott ez abban, hogy struktúrákkal foglalkozik?

Azt hiszem, igen, bár nehéz megmondani, mennyire tudatosan. Apám sokat dolgozott otthon, sokszor láttam, ahogy műszaki rajzot készít, ez valahogy kicsit összekapcsolta bennem a felnőttséget és a rajzolást. Sőt, van egy húsz évvel ezelőtti közleményem, amit egyik legkedvesebb professzorom kézirajza és édesapám kézirajza illusztrál. Ma már mindent számítógéppel rajzolunk, de akkor őket kértem meg, hogy rajzoljanak nekem tusrajzokat. Igen, a nagy struktúrák biztosan befolyásolták azt, amit aztán a parányok világában próbáltam felfedezni.

És a parányok világán belül mi vonzotta a fehérjéket alkotó aminosav-struktúrákhoz, a peptidekhez?

Részben az, hogy ezek rögtön bioaktív molekulák. Húsz éve ezeknek a molekuláknak a szerkezetvizsgálata még nagyon nehézkes volt, és most sem könnyű, de az ELTE-n nagy hagyománya van ennek. Bruckner professzor úr, Medzihradszky professzor úr és mostani tanszékvezetőnk, Hudecz Ferenc is mind-mind peptidkémiával foglalkozott, illetve foglalkozik.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Miért fontos, hogy megértsük a peptidek szerkezetét?

Mert ez az élet. A fehérjék és a peptidek az élő szervezet munkásai. Mindent ők hajtanak végre, ők a hírvivők, a kivitelezők, a szerkezeti fehérjék – minden összefügg a peptidekkel, anélkül nincs sejtszintű élet. A peptideket megismerni tulajdonképpen az élet hordozásával kapcsolatos alapkérdések megismerési lehetősége, bár én is érzem, hogy ez kicsit patetikusan hangzik.

Milyen kutatásokban dolgozik most?

Nem nagyon változtak a témák, de megnőttek a molekuláink, nagyobbak lettek a lehetőséget. Több Nobel-díjat is adtak az elmúlt tíz évben a mi kutatásainkkal is kapcsolatos dolgokért. Vizsgáljuk a molekulákat, aztán ha már eleget tudunk, a molekulák kölcsönhatását is kutatjuk, hogy mint egy szociológus, feltérképezzük, mi folyik a sejtben. Nagyon nagy technikai fejlődés van még a kémiában, egészen új területek. Jól érzékelhető párhuzam, hogy miként a Google Earth a műholdak révén lehetővé teszi, hogy barangoljunk egy számunkra szimpatikus helyen, az lenne a cél, hogy legyen egy Google Sejt, hogy a sejt bármely pontjára el tudjunk menni, és ott valamilyen képalkotásnak köszönhetően meg tudjuk nézni, hogy milyen fehérje mivel hat kölcsön.

Egyik kutatási területünk például a kettes típusú cukorbetegség inkretin alapú gyógyítása. A cukorbetegség epidémiaszerű betegség, ugyan nem fertőzéssel terjed, de nagyon nagy a megbetegedések száma, a modern társadalmak jellemző problémája. Ennek gyógyítására pár éve természetes forrásból egy inkretin hormon alapú vegyület került elő, ez forgalomba is került. Ennek optimálása, továbbfejlesztése mindenképpen fontos meghatározó terület most a csoportomnak. De sok egyéb dologgal is foglalkozunk, például Tompa Péter kollégámmal szerkezet nélküli fehérjéket kutatunk, amelyek nagyon furcsa módon átírták a biokémiát, hiszen úgy van biológiai funkciójuk, hogy nincs nekik időben állandó térszerkezetük, még csak nem is tudjuk igazán felrajzolni őket.

Van elég pénz ezekre a kutatásokra?

Ezek drága kutatások, de általában azért magyarországi és nemzetközi pénzekből, eu-s pályázatokból finanszírozhatók. Szerencsés embernek gondolom magam, általában kellő módon el vagyunk látva, jobban, mint amit az ember elvárhat a magyar realitások mellett.

i04

Nyolc évet töltött külföldön: három évet Bostonban, két évet Kanadában, majd három évet Oxfordban. Egy magyar kutató pályáján elkerülhetetlen külföldi szakasz?

Igen. Ha az ember nem tanulja meg itthon, amit meg lehet tanulni, hibát követ el. De akkor is hibát követ el, ha utána nem megy el külföldre tanoncéveiben, mert akkor meg nem fog világot látni, nem lesz léptéke és összevetési lehetősége, pedig az nagyon fontos. Egy-két évet muszáj külföldöt tölteni egy kutatónak, lehetőleg több laboratóriumban, Európában, Amerikában vagy a Távol-Keleten, hogy lássa, mi történik máshol.

Sokan nem is jönnek haza. Önt mi húzta vissza?

Nem árulok el nagy titkot, hogy Perczel Mór leszármazottja vagyok. Családomnak mindig is volt magyar kötődése, engem úgy neveltek, hogy áldjon vagy verjen sors keze, itt élnem, halnom kell. És engem még csak nem is vert a sors keze, úgyhogy soha nem gondoltam, hogy ne lenne dolgom itthon.