Auguszta
-3 °C
2 °C

Működő májsejteket állítottak elő őssejtekből

2011.10.13. 13:08
Új módszert fejlesztettek ki brit tudósok, amellyel őssejtekből működő májsejteket állítottak elő. Így a jövőben elkerülhető lehet a költséges és kockázatos májátültetést.

A brit Sanger Intézet és a Cambridge-i Egyetem kutatói teljesen új eljárást alkalmaztak arra, hogy a páciensekből bőrbiopsziával vett felnőtt testi sejtekből származó őssejtekben kijavítsanak egy genetikai mutációt, majd fiatal májsejtekké alakítsák azokat.

"Új módokat dolgoztunk ki arra, hogy megcélozzunk géneket és kijavítsuk a páciensek sejtjeiben lévő hibákat. Ezek még a kezdeti lépések, ám ha sikerülne ezt a technológiát kezeléssé fejleszteni, az sok előnnyel járna" – foglalta össze az elért eredményeket Allan Bradley, a Sanger Intézet igazgatója. Az alkalmazott technika azért is különleges, mert nem hagy más nyomot a genetikai beavatkozás után, mint a kijavított gént.

A Nature legfrissebb számában közzétett tanulmány szerint a brit kutatók olyan páciensek bőrsejtjeiből indultak ki, akiknél az alfa1-antitripszin elnevezésű gén hibás változata volt jelen. Ez a gén felelős egy olyan fehérje előállításáért, amely véd a gyulladásoktól. A génmutációval élő emberek mája nem bocsátja ki megfelelően ezt a fehérjét, ezért az felhalmozódik a szervben, ami májcirrózishoz és tüdőtágulathoz vezet. Ez az egyik leggyakoribb örökletes máj- és tüdőrendellenesség, átlagosan kétezerből egy észak-európai eredetű embert érint.

A visszaprogramozott bőrsejteknél molekuláris ollót alkalmaztak a kutatók, amivel úgy lehet szerkeszteni a géneket, mint egy betűsort a szövegszerkesztővel. Az őssejtekből úgy alakulhattak ki az új májsejtek, hogy genetikai korrekciónak nyoma sem maradt. A különleges technikával előállított májsejteket egerekbe ültették be, és úgy találták, hogy azok működőképesek voltak.