Valér
2 °C
8 °C

Prérifarkasokat klónoztak Dél-Koreában

2011.10.17. 17:04

A Szuam biotechnológiai kutatási alapítvány hétfőn bejelentette, hogy júniusban nyolc klónozott prérifarkas született a laboratóriumukban. A kutatási program keretében veszélyeztetett állatfajok klónozásával kísérleteznek. A prérifarkasokat felnevelik, és később állatkerteknek ajándékozzák.

Bukott emberek

2004-ben Hvang Vu Szuk volt az, aki bejelentette, hogy csoportjával sikeresen hajtották végre az első humán klónozást. A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmányában azt állította, hogy létrehoztak egy őssejtvonalat, amely klónozott humán embriókból származott.

Hamarosan kiderült azonban, hogy Hvang meghamisította kutatási adatait, így tanulmányát vissza kellett vonnia, kutatási engedélyt erre a témára azóta sem kapott. 2009-ben két év felfüggesztett börtönre ítélték, ezt azonban 2010 decemberében 18 hónapra mérsékelték.

Sikeres ebek

2005-ben Hvang Vu Szuk csoportja hozta létre a világ első klónkutyáját, Snuppyt, az afgán agarat. Ezt az eredményt független szakértők is megerősítették.

A Szöuli Nemzeti Egyetemen hét kutyát klónoztak 2007-ben. A klónkutyák egyetlen labrador retriever genetikai másolatai, közülük hat a szöuli és más repülőtereken állt szolgálatba két éve, miután kábítószerek keresésére képezték ki őket.