Dömötör
-1 °C
14 °C

Összefügg a szexizmus és a rasszizmus

2011.11.14. 11:43

A szexista mentalitású emberek gyakran rasszisták is – derült ki egy spanyol kutatócsoport felméréséből. A szexizmus (az egyik nem előnyös vagy hátrányos megkülönböztetése) és a rasszizmus közti összefüggés megfigyelhető az ellenséges szexistáknál, akik a nőket alacsonyabb rendűnek tartják, és a jóakaratúan szexistáknál egyaránt. Utóbbiak a nőket gyenge, védelemre és segítségre szoruló lényként tekintenek.

A kutatók tanulmányukat a Psicodidactiva című szaklapban mutatták be. Vizsgálatuk során 425 nőt és 377 férfit kérdeztek meg a 18-65 év közötti korosztályban. Tesztek segítségével a többi emberhez való hozzáállásukról és önmegítélésükről is kikérdezték őket. Maite Garaigordobil, a kutatást vezető pszichológus elmondta, a nőknél mind az ellenséges, mind a jóakaratú szexizmus kevésbé volt kifejezett, mint a férfiaknál. A rasszizmus esetében viszont nem mutatkoztak statisztikailag releváns különbségek a nemeket illetően.

A megkérdezettek 26 százaléka mutatta a szexizmus jeleit, ugyancsak 26 százalékuk pedig rasszista jellemvonásokat. A szakértők szerint minél magasabb az egyén szociokulturális és képzettségi szintje valamint anyagi forrásainak mértéke, annál kevesebb szexista és raszista előítélettel rendelkezik.

A szexizmus és rasszizmus valószínűleg a különböző szociális csoportok közti kapcsolatokról kialakított elképzeléseken alapszanak – hangsúlyozta Garaigordobil. A szexizmus a szociális dominanciára és a tekitélyelvűségre való hajlammal is összefüggésben áll. „Ez azt jelenti, hogy a szexista emberek elfogadják a hierarchiát és a társadalmi egyenlőtlenségeket. Úgy vélik, a különböző csoportok olyan státusszal rendelkeznek, amilyet megérdemelnek, és az az osztály a legjobb, amelyben ők maguk is élnek" – fejtette ki a pszichológus.

A tanulmány a szexizmus és az alacsony interkulturális érzékenység közt is párhuzamot talált. A szexista emberek ugyanis kevesebb érdeklődést mutatnak a bevándorlókkal létrejövő kapcsolatok iránt, kevesebb tiszteletet tanúsítanak irántuk, és kevésbé bíznak bennük.