Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Gyilkos vagy nélkülözhetetlen gyógyszer?

2011.11.23. 17:46
Bár légzésbénító hatása mellett erősen addiktív szer, a modern orvostudomány elképzelhetetlen lenne morfium nélkül. A szer hatékony fájdalomcsillapító, de a szívműtétek során fellépő szövődmények ellen is alkalmazható.

Hét elején terjedt el a sajtóban, hogy az Uzsoki utcai Kórház fül-orr-gégészeti osztályán a megengedett morfiumadag négy-ötszörösét, akár halálos adagot is beadhatták a betegeknek. A rendőrség már több orvost és ápolót kihallgatott az ügyben.

Az orvostudományban járatlan olvasó a morfium szó hallatán először a kábítószerekre asszociálhat. Nem véletlenül: a szer egyik legismertebb származéka a heroin. Pedig a morfiumot (más néven morfint) nagyon régóta alkalmazzák gyógyszerként, mivel a mákból könnyen kinyerhető vegyület, a mákfőzetek fájdalomcsillapító hatását pedig már ezer évvel ezelőtt is ismerték. Az 1930-as években Magyarország is jelentős morfinexportőrnek számított; ez Kabay János szabadalmának köszönhető, aki mákszalmából (a száraz, csépelt mákból) tudta előállítani a szert.

A gyógyászatban mindennapos

Komoly mellékhatásai ellenére a morfium elengedhetetlen kelléke a napi egészségügyi munkának. Azon túl, hogy fájdalomcsillapítóként is kiváló, a szert szívbetegségek orvoslására is használják. A szív ugyanis hajlamos a gyulladással járó megbetegedésekre. Ezeknek a szervezet fokozott megterhelése, a magas vérnyomás vagy a magas koleszterinszint egyaránt kiváltó oka lehet. A gyulladást a morfium semlegesíti, a betegségeket pedig antibiotikumokkal gyógyítják. De a szer a bypassműtétekben is hasznosnak bizonyulhat, mivel ilyen esetekben is a morfium akadályozza meg a gyulladást.

A fenti jelenségről a Clinical Anesthesia szaklap is beszámol, valamint megemlíti, hogy a morfium a műtétek után jelentkező hipotermia (kihűlés) megelőzését is elősegíti. Azt is megállapították, hogy a szer csillapíthatja a szívrohamok során fellépő fájdalmat, de ez komoly kockázatokkal is járhat. Ilyenkor ugyanis a szív vérerei kitágulnak, ennek következtében csökken a vérnyomás, ez pedig komolyabb szövődményekhez vezethet.

A szerhasználói élmény fokozása

A morfium rossz híre elsősorban annak köszönhető, hogy nagyon hamar képes addikciót kialakítani a szerhasználókban. Zacher Gábor toxikológus kérdésünkre elmondta, hogy bizonyos mennyiség felett az alkalmazása toxikus mellékhatásokkal jár; ennek egyik tünete a pinpoint (tűhegy)-effektus, ami a pupilla szűkülésére utal. A szer a központi idegrendszer receptoraira hat, ami a fájdalomérzet működési mechanizmusát blokkolja.

A szerhasználóban egy idő után kialakul a tolerancia. Ez eleinte csupán abban mutatkozik meg, hogy a fájdalom megszüntetéséhez egyre nagyobb adagokra van szükség. Egy erősen függő heroinhasználónak akár az a mennyiség lehet a normális adagja, ami négy-öt, a szerrel szemben kevésbé toleráns emberrel is képes végezni. A morfium hasonló toleranciaszintet alakít ki a szerhasználóban.

A túladagolás légzésbénulást okoz

A morfium okozta halálesetek a szer által kiváltott légzésbénulásra vezethetők vissza. A központi idegrendszerre ható depresszánsok (mint a GHB, a barbiturátok, az ópiátok, a szedatív szerek, az alkohol vagy a benzodiazepinek) egyaránt képesek ennek előidézésére. Hogy a hatás bekövetkezik-e, az a szer mennyiségétől függ.

Túladagolás esetén a beteg légzési mechanizmusa leáll, mivel a morfin hatására csökken a légzésszám, a légzésvolumen és a percventilláció, azaz a lélegzett levegő mennyisége. (A köhögési reflexet a morfium ugyancsak megszünteti, nem véletlen, hogy a kodein nevű morfinszármazékot köhögéscsillapítóként használják.) Ha a légzési folyamatok leállnak, az olyan mértékben befolyásolja a szervezet oxigénellátását, haogy orvosi beavatkozás nélkül előbb-utóbb halálhoz vezet.