Agyaras őshüllő maradványait fedezték fel

Agyaras őshüllő, dicynodonta fosszíliáit fedezték fel Ausztráliában a Tasmán-félszigeten. A kétszázötvenmillió éves lelet azt bizonyítja, hogy ezek az ősállatok az ötödik kontinensen maradtak fenn legtovább. A tehén méretű növényevő őshüllőnek két agyara és egy szarvavolt – olvasható a The Archaeology News Network régészeti hírportálon.

„Agyarai voltak, így azt hihetnénk, hogy ragadozók voltak, azonban növényevőkről van szó" – magyarázta Andrew Rozefelds, a Queenslandi Múzeum paleontológusa, aki rámutatott, hogy a dicynodonták minden kontinensen előfordultak, kivéve az Antarktiszt. Ausztráliában 30 évvel ezelőtt mindössze egy esetben kerültek elő fosszíliáik, az állat testméretéből kiindulva meglepő, hogy nem gyakoribbak a maradványaik.

A fosszíliák korát meghatározó Stuart Ball, a Tasmániai Egyetem kutatója úgy véli, hogy a maradványok a kora triászi időszakból származnak, 250 millió évesek, vagyis a perm-triászi nagy kihalási esemény utánról származnak. Andrew Rozefelds kiemelte, hogy a lelet arról tanúskodik, hogy a dicydonták sokkal tovább fennmaradtak Ausztráliában, mint bárhol másutt a világon.

A dicynodonták az emlősszerűek közé tartozó Therapsida őshüllők egy alrendága volt. Kicsi vagy nagy termetű növényevők voltak két agyarral, ez utóbbiról kapták nevüket, amelynek jelentése: két kutyafogúak. Hetven nemük ismert, amelyek közt volt patkány- és ökör méretű is. Koponyájuk elülső része és az alsó állkapcsuk általában keskeny volt és a primitív változatokat kivéve fogatlan, ehelyett a száj elülső része csúcsos csőrt alkotott, és úgy rágtak, hogy az alsó állkapcsukat hátramozgatták, ami erőteljes nyeső hatást eredményezett.

Testük rövid, erős, hordószerű volt, rövid farokban ért véget és erős lábak hordozták.  A dicynodonták a középső perm idején jelentek meg, a késő perm idejére pedig ők lettek a legsikeresebb és legelterjedtebb szárazföldi gerincesek. A 251 millió évvel ezelőtt bekövetkezett perm-triász kihalási eseményt csak két családjuk élte túl.

A leletről a Journal of Vertebrate Palaeontology őslénytani folyóiratban jelent meg tanulmány.