Tokióban nagy földrengés várható
A japán oktatási és tudományos minisztérium mellett működő kutatócsoport öt éve foglalkozik a földrengésekkel. Szerdán kiadott jelentésükben azt írják, hogy a kontinentális tektonikus lemez, valamint az alá csúszó Fülöp-szigeteki lemez nem 30, hanem csak 20 kilométeres mélységben ér egymáshoz. Ez azt jelenti, hogy nem 6-os, hanem 7,3-es erősségű lesz a Tokió mellett a következő évtizedekben várható földrengés. A korábbi jelentések a nagy erejű földmozgás következtében várható anyagi veszteséget mintegy 112 trillió jenre becsülték, a halálos áldozatok számát pedig tízezerre.
Megfigyelések szerint a Tokiói-öbölben körülbelül hetvenévente történnek ilyen erejű földrengések. A legutóbbi, 7,9-es erősségű rengés 1923-ban volt; a katasztrófában 142 800-an vesztették életüket.
A tanulmány szerint 70 százalék a valószínűsége annak, hogy 30 éven belül bekövetkezik egy 7-es erősségűnél nagyobb földmozgás, és 10 százalék esély van rá, hogy mindez tíz éven belül bekövetkezik. A japán kormány a tanulmány megállapításaira reagálva újabb biztonsági intézkedéseket helyezett kilátásba. A tavaly márciusi földrengés és az azt kísérő szökőár tragikus tapasztalata is számos felkészülésbeli hiányosságra világított rá.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.