Olivér
8 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Tizenkét gén adja a növények belső óráját

2012.03.12. 16:25

Az Edinburghi Egyetem kutatói számítógépes modell segítségével mutatták meg, hogy tizenkét gén miként működik együtt abban, hogy beállítsák a növények belső óráját. A kerti zsázsa működését modellezve megállapították, hogy a TOC1 jelű fehérje – amelyet korábban már összefüggésbe hoztak a növények ébredésével - felelős azért, hogy éjszaka kisebb a gének aktivitása.

Az élőlények napi, 24 órás ritmust követnek életükben, ez a cirkadián ritmus. Ez teszi számukra lehetővé, hogy alkalmazkodjanak a fényváltozásokhoz, sőt az évszakok váltakozásához is.

„A növények számára különösen fontos a biológiai óra, hogy felkészülhessenek a nappalokra, éjszaka pedig energiát raktározhassanak növekedésükhöz" – magyarázta Andrew Millar professzor, a kutatók egyike.

Mostanra az edinburghi csoportnak sikerült feltérképeznie, hogy a tucatnyi gén miként működik együtt, illetve a nap mely időszakaiban aktívabbak. Eredményük más növények virágzásának megismerését is segíti, így az élelmiszernövényekről is többet lehet megtudni.