Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Másokra is hatnak a GMO-növények

2012.06.19. 13:34

A saját rovarölő szert termelő génmódosított növények a szomszédos területek hagyományos növényeinek is segítenek – derítették ki kínai és francia kutatók. A kutatók egy Kínában termesztett, genetikailag módosított gyapotfajtát vizsgáltak, amely bakteriális rovarölő szert, úgynevezett Bt toxint termel. A fajta bevezetésével csökkent a vegyszerhasználat a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésben. Feltehetően ennek következtében megnőtt az olyan ragadozó ízeltlábúak, mint a katicabogarak, fátyolkák és pókok száma, ugyanakkor a kártevő levéltetvek állománya csökkent.

A ragadozó ízeltlábúak a szomszédos, nem génkezelt kukorica-, szójabab- és földimogyoróföldeken is kordában tartották a kártevő rovarokat - írta Vu Kungming, a pekingi Kínai Agrártudományi Akadémia kutatója a Nature című folyóiratban. „A globális élelmiszerbiztonság érdekében fenntartható módon kell intenzívebbé tenni a mezőgazdaságot - nyilatkozta Guy Poppy, a brit Southamptoni Egyetem professzora a tanulmányról a BBC-nek.

A génmódosított szervezetek (GMO) ellenzői szerint ezt nem lehet biotechnológiával elérni, a professzor szerint azonban, ez a kutatás azonban megkérdőjelezi ezt a nézetet, és rámutat a GMO-k alkalmazásának szélesebb körű hasznára. Azáltal, hogy a rovarirtó szerek használatát mérsékli, a GMO-k termesztése növeli a rovarok sokféleségét, amiből a GMO-földeken kívül termesztett növények is profitálnak.

Nem működik

Emma Hockridge, az ökológiai gazdálkodást pártoló brit Soil Association szervezet igazgatója ugyanakkor szkeptikusan áll hozzá a kutatás eredményeihez. Bár az ökológiai gazdálkodás is a ragadozó rovarok segítésével tartja kordában a kártevőket, a kutatás nem tér ki egy nemrég szintén Kínában megjelent tanulmányra, amely szerint a genetikailag módosított gyapotföldeken és környékükön fokozódik a kártevők ellenálló képessége és száma.

Vu egy korábbi tanulmánya ugyanis azt derítette ki, hogy a kártevő poloskák száma ugrásszerűen megnőtt a génkezelt gyapot bevezetése óta, és betöltötte a többi gyapotkártevő visszaeséséből eredő űrt. Ezért a gazdák újból visszatértek a vegyszerhasználathoz.

„Természetesen mindig óvatosnak kell lenni az új technológiák bevezetésénél, ugyanakkor nem terjedhetett volna el ilyen gyors ütemben a Bt toxint használó génmódosított növények termesztése, ha nem járt volna olyan előnyökkel, mint amilyen a lepkelárvák elleni vegyszerhasználat csökkentése" - fejtette ki összegzésképpen John Pickett, a brit Rothamsted Research kutatóintézet professzora.