Világszerte alábecsülik az öngyilkosságok számát

2012.06.26. 19:06

A fiatal lányoknál az öngyilkosság a halálozás leggyakoribb okává lépett elő, a fiatal fiúknál pedig a harmadik helyen áll a közlekedési balesetek és az erőszakos cselekmények után - derül ki a The Lancet című tudományos folyóiratból, amely több tanulmányt is közölt az öngyilkosságokról.

Az Egészségügyi Világszervezet hivatalos becslései szerint évente félmillió ember dobja el életét a világon. Vannak ugyan országok - többek közt Ausztria és Németország - ahol az 1970-es évek óta csökkent az öngyilkosságok száma, szakemberek szerint világviszonylatban erős növekedés mutatkozik. A University College London kutatócsoportja Alexandra Pitman vezetésével azt találta, hogy néhány országban, így Brazíliában, Szingapúrban, Litvániában vagy épp Írországban elsősorban a fiatalkorú fiúk körében nőtt az öngyilkosságok száma.

Az Oxfordi Egyetem Keith Hawton és Kate Saunders irányítása alatt dolgozó kutatói egy másik tanulmányban arra a következtetésre jutottak, hogy a hivatalos becslések jóval alatta maradnak az öngyilkosságok valós számának, mindenekelőtt a fiatalok körében. A világnak azon szegleteiben, ahol az öngyilkosságot bűnnek tartják, sokszor eltitkolják, ha valaki önkezével vet véget életének, a család így akarja megóvni becsületét. A kutatók arról is írtak, hogy a fiatalok tizede már tett szándékosan kárt magában, ennek okait azonban még nem tárta fel részletes vizsgálat.

Az öngyilkosság elleni harc nehéz, a Hongkongi Egyetemen dolgozó Paul Yip ezért az eszközökhöz való hozzáférés nehezítését javasolta. A legtöbben úgy gondolják, ha valaki öngyilkosságot akar elkövetni, az módot talál rá. A vizsgálatok ugyanakkor azt mutatják, hogy jelentősen csökkenhetne az öngyilkosságok száma, ha az emberek nem férnének hozzá például mérgekhez.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport