A Kennedy űrközpont ötvenedik születésnapjára rendezett ünnepség utolsó eseményeként mutatta be a NASA az Orion űrhajó első elkészült prototípusát a floridai űrkutatási bázison. Az űrhajót New Orleansban szerelték össze, onnan szállították Floridába az ünnepségre, ellentétben az űrsiklókkal, amelyeket az űrközpont hatalmas gyárcsarnokában építettek.
Az első működőképes Orion elkészülte fontos mérföldkő az új amerikai űrprogramban, amit Obama elnök határozott meg nem sokkal a beiktatása után, és ami feladja a Holdra való visszatérést, cserébe annál jóval ambiciózusabb célokat fogalmaz meg. A most bemutatott Orion testvérei fogják majd a NASA űrhajósait a 2025-re tervezett aszteroida-expedícióra szállítani (itt a cél a leszállás egy aszteroidán), majd 2030-ban a Marsra. A NASA új irányvonala szerint a Föld feletti alacsony pályás repüléseket - ilyen például a nemzetközi űrállomás ellátása - teljes egészében magáncégekre bízza, és minden energiájával a hosszabb távú utazásokra összpontosít. A SpaceX cég Dragon űrhajójának dokkolása az ISS-re az mutatja, hogy a terv fele működőképes, az Orionnak kell ehhez a másik felet hozzátenni.
Az Orion prototípusa négy asztronautát képes ellátni, és minden eddigi űrjárműnél többet képes az űrben tölteni, majd biztonságban visszatérni a Földre. Az űrhajó első éles bevetését 2014-re tervezik, egyelőre emberi személyzet nélkül. Ez lesz a premierje a Delta 4 Heavy hordozórakétának, ami Föld körüli pályára juttatja az űrhajót, valamint a Space Launch Sysem nevű új kilövőállomásnak is. A próbaúton a hajó 5800 kilométeres magasságig fog emelkedni, nagyjából 15-ször messzebbre, mint az ISS, olyan távolságra a Földtől, ahol a Hold-program óta nem járt ember. A visszatérés során ugyanazokat a manővereket fogja az Orion végrehajtani, amiket majd az aszteroida-expedícióról visszatérve. Az első emberes utazást 2020-ra tervezik.
Időközben lenn a Földön egy 400 fős mérnökcsapat áll össze az űrhajó további fejlesztésére, különös tekintettel a hővédő pajzsra, amire a visszatéréskor hárul életbe vágóan fontos szerep. A prototípus egyébként már több landolási teszten van túl, érkezett már, ha nem is az űrből, de nagy magasságból az óceánba, és az arizonai sivatagba is.