Salamon
-1 °C
13 °C

Hatvan éve akarunk a Marsra menni

2012.09.09. 17:55
A Curiosity szonda sikeresen leszállt a Marson, fantasztikus képeket küld haza, és egyedülálló tudományos munkát végez. A NASA tervei szerint húsz év múlva ember léphet a vörös bolygó felszínére, ami holdraszállás óta az űrkutatás legnagyobb eredménye lesz. A probléma az, hogy ezt már túl régóta halljuk, a Wired gyűjtése szerint az elmúlt hatvan évben több mint ezer, részletesen kidolgozott terv készült a Mars-utazás megvalósítására különféle űrügynökségeknél. Aztán egyikből sem lett semmi.

Das Marsprojekt

Az első komolyan vehető Mars-expedíció tervei a legendás rakétafejlesztő mérnök Wernher Von Braun nevéhez fűződnek. Von Braunt már akkor meggyanúsították azzal, hogy a munkája helyett partizán módon űrhajótervezéssel foglalkozik, amikor még a náciknak tervezte a V-2-es rakétákat. A háború után a CIA akkori elődje, az OSS Amerikába menekítette, ahol többek között a holdraszállást lehetővé tevő Saturn V rakéta tervezőjeként szerzett elismerést, és lett a szovjeteket az űrversenyben lenyomó NASA hőse.

SS-Sturmbannführeri múlt ide vagy oda, tény, hogy Von Braun minden idők egyik legnagyobb rakétamérnöke volt, ezért is övezte komoly figyelem az eredetileg Das Marsprojekt címen megjelent 1952-es tanulmányát, amiben egy Mars-expedíció terveit vázolta fel. Ez volt az első, tudományos és technológiai szempontból megalapozott, komolyan vehető terv a Mars-utazás megvalósítására. Von Braun egy tíz hatalmas, 4000 tonnás (ez a későbbi űrsiklók tömegének duplája) űrhajóból álló flottával képzelte el, amelyek 70 embert szállítottak volna a Marsra. Az indulási dátumot 1965-ben határozta meg.

Az expedíció a sarkvidéken szállt volna le, ahonnan 6500 kilométeres utat tettek volna meg az egyenlítőig sítalpakon, hogy felépítsék a leszállópályát a flotta teherszállító hajóinak. A terv részben a haditengerészet 1946-os kísérletén, a Magasugrás hadműveleten alapult, amelyben a katonák hasonló bázisépítős gyakorlaton vettek részt, a Földön elképzelhető legzordabb körülmények között. Von Braun terve sok szempontból kivitelezhetetlen volt (az űrhajósokat például nem védte volna semmi a kozmikus sugárzástól), mégis a Das Marsprojekt adta az alapját a következő évtizedek Mars-expedícióterveinek. Még egy gyerekeknek szánt propagandarajzfilm is lett belőle, ahol Walt Disney személyesen magyarázza el, miért lesz jó nekünk a Marson.

Az ötvenes évek végén egy másik, Németországból importált tudós, Ernst Stuhlinger vette át a Mars-expedíció elméleti tervezését. Stuhlinger Von Braunhoz mérhető zseni volt, ő találta ki többek között az ionhajtómű elvi alapjait, és részt vett a Hubble űrteleszkóp fejlesztésének korai szakaszában is. Érdekes, hogy ugyan már a negyvenes években elismert tudós volt, a világháborúban egyszerű közlegényként vett részt az orosz fronton, megjárta Moszkva ostromát és a sztálingrádi csatát is.

A hatvanas évek elejére a szovjetek a Szputnyik, majd Gagarin fellövésével megrendítő erejű ütéseket vittek be az amerikaiaknak az űrversenyben, Stuhlinger pedig az első amerikai műhold, az Explorer-1 fellövésének levezénylésével vált ismertté a NASA-ban. A Mars-tervek a bolygó 1971-es Föld-közelségét tűzték ki célul, nukleáris hajtóművet és Von Braunénál jóval kisebb nagyságrendet álmodtak meg: 8-15 fős legénységről, kicsi, 800 tonnás űrhajóról szóltak. Aztán közbejött Kennedy híres beszéde az évtized végére ígért holdraszállással, a NASA pedig teljes kapacitásával ennek megvalósítására állt rá, a Mars-álmot átmenetileg a háttérbe szorítva. Ebből az időből még egy nagyon érdekes tervre érdemes kitérni, az EMPIRE projekt 1965-ben egy olyan utat vázolt fel, ahol az űrhajó előbb a Mars, majd a Vénusz körül tesz pár kört, előkészítve a felszínre szállást (hasonló utat terveztek a szovjetek is a hetvenes évek elején).

Messze van és drága

A hetvenes évektől kezdve a Mars-láz alábbhagyott, űrszondák indultak a bolygó felé, de az emberi utazástól mindenkinek elvette a kedvét a holdraszállás kijózanító számlája: az Apollo-program mai pénzzel számolva százmilliárd dollár körüli összegbe került. A szovjetek inkább a Vénusz felé kacsintgattak, jött az űrsiklóprogram, az űrállomások, eközben pedig még a Holdra sem nagyon akart senki visszamenni, nem hogy a Marsra.

A hetvenes-nyolcvanas években ezért leginkább nagyon hosszú távú, merőben elméleti tervek készültek a Mars meghódításáról, ilyen volt a NASA-igazgató Thomas Paine nevével fémjelzett Pioneering the Space Frontier projekt 1984-ből, ami negyven évre előre vázolta fel a Föld körül keringő százfős űrállomások hálózatának kiépítését, a Hold kolonizálását, majd onnan kiindulva az Mars-bázis létrehozását. A szédületes költségeket felvillantó (csak az évi 20 rakétafellövés 10 milliárd dollárba került volna) tervet a Reagan-kormány köszönettel vette, majd folytatta a pénz öntését a szintén ritka értelmetlen csillagháborús tervbe.

Jóval realistább volt az első amerikai űrhajósnő, a nemrég elhunyt Sally Ride vezette csoport tanulmánya, ami kijelentette, hogy húsz évnél jobban előre látni a technika fejlődését képtelenség, ezért ennél messzebbre tervezni sincs értelme. Az 1987-es Leadership and America's Future in Space című tanulmány azért felvázolta egy lehetséges Mars-utazás és bázisépítés tervét, de hangsúlyozta, hogy reálisabb elképzelés lenne a saját bolygónk minél alaposabb tanulmányozása műholdakkal, és a Naprendszer felfedezése automata szondákkal. A NASA a következő 20-25 évben nagyjából ennek megfelelően is járt el.

A Mars reneszánsza

A kilencvenes években az idősebbik Bush elnök nevével fémjelzett űrprogram, a Space Exploration Initiative adott váratlanul új lendületet a Mars-expedíció tervezésének. Hogy Bush az új Kennedy akart-e lenni ezzel a húzással, vagy a hidegháború után hoppon maradt haditerchnikai óriáscégek lobbijának próbálta befogni a száját a 440 milliárd dolláros projektből leeső megrendelésekkel, nem tudni, mindenesetre a cél 2000-ig egy új űrállomás, 2010-ig új holdraszállás, a következő évtizedben pedig a Mars lett volna. A többször átalakított, Constellation nevet kapott programot aztán Obama elnök kaszálta el, aki kijelölte a NASA új irányvonalát a privát űrcégekkel való együttműködésben, és – újra csak – a Mars meghódításában, amit most a 2030-as évek közepére terveznek.

Ezzel el is jutottunk a jelenig, amikor kis túlzással boldog-boldogtalan Mars-utazást tervez. A NASA az Orion űrhajó elkészültére vár, az európai űrügynökség már túlvan az automata szondákon, és hosszú távú tervként szintén emberes utazást tervez (ez az Aurora projekt, a tervezett Marsra szállási dátum 2033). Az oroszok nagy médiaérdeklődés közepette futtatták ötszáz napos, szimulált földi Mars-utazásukat, ami egészségügyi és pszichológiai szempontból hozott felbecsülhetetlen tapasztalatokat a valódi expedícióhoz, ami 2021-ben indulna.

Kína, Japán és India is mozgolódik, nem beszélve a legsikeresebb magáncégről, a SpaceX-ről, ami a Red Dragon űrhajót 2018-ban indítaná a Marsra, egyelőre személyzet nélkül. És akkor ott van még a roppant szórakoztató Mars One kezdeményezés, ami tévés valóságsót csinálna a Mars-utazásból, vagy a legendás űrhajós Buzz Aldrin kezdeményezése, a Mars to Stay, ami nemes egyszerűséggel úgy spórolna az üzemanyagon, hogy csak odafelé tervezi az utat, az űrhajósok végleg a Marson maradnának, miután leszálltak.