Iván
21 °C
39 °C

Mégsem volt felesége Jézusnak?

2012.09.20. 17:45

Élénk vitát váltott ki Rómában, a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján az a IV. századi papirusztöredék, amely az első ismert utalást tartalmazza Jézus állítólagos feleségére. A 3,8 centiméterszer 7,6 centiméteres sárgásbarna töredék egy magát megnevezni nem kívánó magángyűjtőé, és a szakértők többsége kételkedik a dokumentum hitelességében.

A tulajdonos 2011 decemberében mutatta meg a papiruszt a Karen Kingnek, a Harvardi Egyetem professzorának. King, aki a korai kereszténység szakértője, több kutatóval konzultált, és csak hosszas elemzés után ismertette a szöveget a római konferencián. A kopt nyelven íródott szöveg nagy valószínűséggel II. századi görög textus fordítása, egy dialógus töredéke, amelyben Jézus feleségeként utal egy nőre, Máriára. Semmit sem lehet tudni az ókori dokumentum felfedezésének körülményeiről, az azonban biztosra vehető, hogy a papirusz Egyiptomból származik.

Stephen Emmel, a Münsteri Egyetem koptológusa szerint bár a szöveg fordítása pontos, kérdéses, hogy autentikus dokumentumról van-e szó. Emmel szerint a töredék kinézete, valamint a helyesírás alapján nem árt óvatosnak lenni. A konferencia másik résztvevője, Alin Suciu, a Hamburgi Egyetem papiruszszakértője egyértelműen hamisítványnak tartja a töredéket. Hani Szadak, a kairói Kopt Múzeum főigazgatója közölte, hogy az egyiptomi illetékesek mostanáig semmit sem tudtak a töredékről. Maga Szadak nem tartja autentikusnak a leletet; úgy véli, ha a papirusz valóban Egyiptomban került volna elő, tudnának róla, ha a lelet elhagyta volna az országot.

Karen King köszönettel fogadta kollégái visszajelzését, és elismerte, hogy vannak még kérdések a töredékkel kapcsolatban. King arra is kitért, hogy tervezik a tinta vegyelemzéses vizsgálatát is, hogy kiderítsék, megegyezik-e a kémiai összetétele az ókorban használt tintákéval.