Koronavírus adatok

2021. dec. 08.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Mária
-6 °C
4 °C

Szeizmológusokat fogtak perbe Olaszországban

2012.09.27. 09:30

Négy éves börtönbüntetés kiszabását kéri az olaszországi ügyészség hat szeizmológusra és egy kormányhivatalnokra a 2009-es,L'Aquilában történt földrengéssel kapcsolatban. A vádirat szerint a hét vádlott a 309 halálos áldozatot követelő rengés előtt végbement előrengések jelentőségének lekicsinylésével felelőssé vált a tragikus eseményekért.

Az egy évvel ezelőtt kezdődött per kapcsán a tudományterület számos képviselője hangoztatta, hogy a földrengések előrejelzése a tudomány aktuális állása szerint lehetetlen, az ügyész szerint nem a megjósolhatatlan megjóslását kérik számon a vádlottakon, inkább amiatt szeretnék felelősségre vonni őket, hogy egy, a végzetes rengést megelőző értekezleten rosszul becsülték meg a rengés valószínűségét, és ezzel félrevezették az embereket.

Enzo Boschi, az egyik vádlott, részt vett a 2009. március 31-én tartott találkozón, ahol ugyan valóban azt mondta, hogy az előrengések alapján nem valószínű egy erősebb földrengés, de azt is hozzátette, hogy kizárni azért nem lehet semmit. Az ügy egy másik vádlottja, a polgári védelem képviselője, Bernando De Bernandinis, a találkozót követő sajtótájékoztatón ezzel szemben úgy foglalta össze az ott elhangzottakat, hogy „nincs földrengésveszély”. Az ügyészek szerint Bernandinis a tudósok helytelen információira támaszkodott, mikor így tájékoztatta a közvéleményt

A földrengéselőrejelzés az egyike a legfontosabb, de leginkább a sötétben tapogatózó kutatási területeknek. Egy 1988-as, szintén olasz felmérés szerint ugyan az ország szeizmológiailag aktív területein valóban a nagyobb földrengések mintegy felénél észleltek előrengéseket, visszafelé ez már nem volt igaz. A kisebb rengéssorozatoknak csak alig két százalékát követték nagy földmozgások, így kimondható, hogy jelenleg nem ismerünk olyan markereket, amik utalnának a bekövetkező földrengések erejére.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport